Az IMF az infláció veszélyeire figyelmezteti Kelet-Európát
A felzárkózó európai gazdaságoknak még szigorúbb monetáris politikát kell követniük – olvasható egyebek között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss jelentésében.
Ennek értelmében a térségbeli kormányoknak fékezniük kell a belső fogyasztás növekedését és csökkenteni a gazdaságban fennálló egyensúlyi hiányokat, mert ezzel lehet mérsékelni az élelmiszerek drágulásának inflatorikus hatását.
Az IMF hangsúlyozza, hogy az élelmiszerárak emelkedésének inflációt fokozó hatása jobban érezhető Európa keleti felében, mint a nyugatiban, mivel a fogyasztói kosárban Keleten jóval nagyobb az élelmiszerek súlya: 22 százalék körüli a nyugat-európai 14 százalékkal szemben.
Ezért, javasolja az IMF, olyan politikát kell a keleti államokban folytatni, amely fontosnak tekinti a hirtelen drágulások okozta másodlagos hatások fékezését. Az infláció ütemének mérséklődésére a második félévben lehet számítani. A térségben a monetáris szigort fokozni kell, ezt fejezték ki a jegybanki kamatemelések. Az IMF szerint a kelet-európai országok exportjuk miatt – és a tőkemozgások okán is – nyitottabbak, ennek következtében sérülékenyebbek a globális gazdaság gyengélkedéseitől.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.