Az alperes a Deutsche Telekom, a fő vádló pedig egy korábbi kisrészvényes, aki több mint 17 ezer sorstársát is képviseli ebben a mintaperben. A tét annak bizonyítása, hogy Európa legnagyobb távközlési cége annak idején a ténylegesnél szebb képet festett-e saját helyzetéről, privatizált részvényei vásárlására csábítva a lakosságot, és emiatt kell-e kártérítést fizetnie vagy nem.

A 17 ezer kisrészvényes ugyanis gyanakszik, hogy Deutsche Telekom – a cég 2000-es, harmadik privatizálásakor – becsapta őket, és ezért kártérítést követelnek. A minden bizonnyal sokáig elhúzódó bírósági tárgyalásra számos ex- és jelenlegi Telekom-vezért idéztek meg, köztük Ron Sommer akkori vezérigazgatót, Hans-Dietrich Winkhaust, a felügyelő bizottság volt elnökét, valamint Karl-Gerhard Eick akkori pénzügyi igazgatót, aki ma is a vállalat vezetőségéhez tartozik. Sajtóértesülések szerint a panaszosok követelései 80 millió euróra rúgnak.

Az előzmények a Deutsche Telekom privatizációjának 2000. május-júniusban zajlott, harmadik szakaszára nyúlnak vissza. A Telekom-részvényeket akkor 66,50 euróért – az első vásárlóknak kedvezményesen 63,50 euróért – adták el az elsődleges kibocsátásban. Különösen olcsó vételnek tűnt ez akkoriban ahhoz képest, hogy alig három hónappal korábban a Deutsche Telekom részvénye 100 euró fölött volt, és ugyan ki gondolta volna, hogy a 2000. március 6-án elért 103,50 eurós árfolyam minden idők csúcsa is marad. A Deutsche Telekom 21 százalékának kiárusítására 3,5-szörös túljegyzés volt, és kereken 15 milliárd euró folyt be az értékesítésből, utána a cég 56,5 százaléka maradt állami tulajdonban. Az újonnan magántulajdonba került részvényekkel a kereskedés 2000. június 19-én indult, aznap a Deutsche Telekom 66,43 eurón kezdett a frankfurti értéktőzsdén. Utána meredeken zuhant, 2002. június 26-án érte el eddigi mélypontját 8,14 eurón, és a cég részvényeinek árfolyama azóta sem emelkedett 20 euró fölé soha. Ez indította a részvényeseket arra a feltételezésre, hogy a cég a papírok kibocsátása idején a valóságosnál jóval derűsebb képet festett saját helyzetéről - amit az ügyvédek szerint alátámaszt, hogy a vállalat 2001-ben két lépésben, összesen 2,5 milliárd euróval lefelé módosította ingatlanainak értékét –, illetve fontos stratégiai kockázatokat eltitkolt.

A Deutsche Telekomnak 2002-ben 24,6 milliárd eurós adó utáni vesztesége volt, ez azóta is európai gazdaságtörténet legnagyobb egyévi vállalati vesztesége. A német cég azonban ezzel nem állt egyedül: a Vodafone 2002-es vesztesége brit csúcs volt, és 2003 elején a France Télécomé volt a világ legnagyobb vállalati adóssága. Időközben ugyanis kipukkadt a "távközlési buborék". Az 1998-as EU-beli dereguláció miatt az egykori monopolisták hamar elvesztették a vezetékes piac 20-25 százalékát. Erre nemzetközi, sőt, világméretű terjeszkedésbe kezdtek, nyakra-főre vásárolták fel részint egymás részesedéseit, részint a kelet-európai, ázsiai és amerikai telefoncégeket olyan árakon, amelyeket azok valódi értéke és teljesítménye messze nem indokolt, beszálltak a mobil- és az internetszolgáltatásba, horribilis összegeket költöttek el a harmadik generációs koncessziók európai árverésein, abban a hiedelemben, hogy a mobilpiac és a szélessávú vezetékes piac végtelen lehetőségekkel kecsegtet. Elemzők – a mából bölcsen visszatekintve – úgy vélik, hogy a kereslet fejlődésének lehetőségét a cégek eleve tévesen ítélték meg, költekezési verseny indult be, és ehhez jött az akkori gazdasági lassulás, amelyet 2001. szeptember 11-e, a New York-i terrormerénylet-sorozat okozott, így a buborék szükségképpen szétpattant.

A befektetők általában maguk felelnek döntéseikért. A panaszosok szerint azonban a részvények kibocsátói a tőzsdei törvények értelmében azért viselnek felelősséget, hogy a céggel kapcsolatos adatok az adott időpontban megfeleljenek a valóságnak. A helyzet azonban – mint érvelnek – nem ez volt, ily módon minden jogalapjuk megvan kártérítés követelésére. Az ingatlanvagyont akkor szándékosan túl magasra értékelték, és ezáltal túl magasan szabták meg a részvények árát, mutattak rá. A Deutsche Telekom természetesen cáfolja ezt.

A vád másik fő érve azzal kapcsolatos, hogy a Deutsche Telekom 2000. július végén – egy hónappal az utolsó privatizációs szakasz után - megállapodást között az amerikai VoiceStream mobilszolgáltató megvételére 50,7 milliárd dollárért, részben részvénycserével. Az ügyletet 2001-ben zárták. Piaci elemzők már akkor is túl magasnak találták az árat, mert a VoiceStream veszteséges volt, és még évekig az is maradt. Ez az ügylet is nagy szerepet játszott a Deutsche Telekom részvényének tőzsdei leértékelődésében. Ha a vételárról az illetékesek már 2000. májusban vagy júniusban határoztak, a vád képviselői szerint ezt közölniük kellett volna.

A per minden szempontból mamutpernek ígérkezik. Nem csupán várható időtartama, hanem méretei miatt is. A több kint 17 ezer kisrészvényest csaknem ezer ügyvéd képviseli. A panaszosok nevében fellépő, a bíróság által kiválasztott "mintapanaszos" kártérítési követelése 1,65 millió euró, a lakossági részvényesek összes követelése meghaladja a 80 millió eurót.