Nyugtákkal, számlákkal kapcsolatos változások januártól
Január 1-jétől már csak az APEH által kijelölt sorszámtartományú nyugtákat, számlákat szabad kibocsátani és befogadni.
A 2007. január 1. előtt nyomdai úton készült nyomtatványokat június 30-áig lehetett forgalomba hozni és december 31-éig lehet felhasználni. A 2006 végéig gyártott nyomtatványok közül a használatba nem vett bizonylatokat 2008. január 31-éig selejtezni kell, a nyilvántartásba (használatba) vett számlatömböket pedig december 31-ével le kell zárni és meg kell őrizni. A lezárást és a selejtezést is fel kell tüntetni a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásában.
A nyomtatvány előállításának évét a 2007 első félévében beszerzett nyomtatványok esetében a beszerzésről szóló számlából lehet megtudni, ugyanis ebben az időszakban egy PM rendelet szerint a nyomtatvány értékesítőjének a nyomtatvány előállításának évét is fel kellett tüntetnie a számlában.
A második félévben már csak az APEH által engedélyezett sorszámtartományba illeszkedő nyugtát, számlát, egyszerűsített számlanyomtatványt lehetett jogszerűen értékesíteni, ezért az akkor vásárolt nyomtatványokat 2008-ban is használni lehet. A nyomtatványok gyártási éve a sorszám felépítéséből is ellenőrizhető. Ehhez az APEH által kijelölt sorszámtartományok nyilvántartása is segítséget nyújt.
A 2007. január 1. után az APEH által kijelölt sorszámtartományba illeszkedő sorszámmal gyártott nyugtákat és számlákat 2008-ban is fel lehet használni, sőt a 2007-ben kijelölt sorszámtartománnyal jövőre is lehet nyomtatványt előállítani.
A nyomtatványok sorszáma 2008-ban is 12 karakterből áll majd. Felépítése az APEH sajtóközleménye szerint annyiban módosul, hogy az eddig az ötödik karakter-helyen álló kötőjel kimarad, az utolsó hét karakter csak számokból áll.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.