BÉT - tovább emelkedett a BUX, közel 6 százalékkal drágult az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 799,34 pontos emelkedéssel, 25.466,68 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 3,24 százalékos erősödés.
A részvénypiac forgalma csütörtökön 47,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.
Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője elmondta: az elmúlt napokban az OTP jelentős mértékben esett, a csütörtöki drasztikus emelkedés ennek a pozitív korrekciója lehet. Hozzátette, hogy a nemzetközi hangulat is javult.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy a budapesti börze teljesített a régióban a legjobban. Ennek magyarázata lehet az is, hogy korábban a többiekhez képest jelentősebbet esett a részvénypiac.
A régiós és az európai piacok stagnálással, enyhe emelkedéssel fejezték be a kereskedést. A nemzetközi hangulat optimista volt - mondták a szakértők.
Az OTP adta a forgalom több mint 78 százalékát, meghaladta a 37 milliárd forintot. A pénzintézet részvényeinek ára 478 forinttal, 5,97 százalékkal 8 478 forintra emelkedett.
A Mol árfolyama 400 forinttal, 1,67 százalékkal 24 400 forintra nőtt, 4,2 milliárd forintos forgalomban.
A Richter 2,5 milliárd forintos forgalom mellett 1 100 forinttal, 2,93 százalékkal 38 700 forintra erősödött. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 35 forinttal, 0,18 százalékkal erősödött, 19.550 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 240,5 millió forintot tett ki.
A Magyar Telekom 17 forinttal, 1,92 százalékkal 903 forintra drágult, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 37,65 pontos emelkedéssel 3.059,58 ponton zárt csütörtökön, ami 0,18 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz képest.
A kis papírok közül mindkét üzletkötő kiemelte a Pannon-Flaxot és a Rábát. A Pannon-Flax 11,11 százalékkal, 130 forinttal 1.300 forintra erősödött, forgalma 171,9 millió forint volt. A Rába árfolyama 566 millió forintos forgalom mellett 46 forinttal, 2,47 százalékkal 1 906 forintra emelkedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.