2007. november. 23. 13:45
MTI
Utolsó frissítés: 2007. november. 23. 13:36
Gazdaság
Újabb 200 bérlakás építését tervezi a XIII. kerületi önkormányzat
Újabb 200 bérlakás építését tervezi a XIII. kerületi önkormányzat 2010-ig szóló programjában. Erről és a kerületet érintő beruházásokról Tóth József (MSZP) polgármester beszélt a Lőportál utcában, egy 54 lakásos társasház bokréta ünnepségén.
A polgármester elmondta, hogy az 54 lakásos társasházépítési költsége közel 1 milliárd forint, melyhez a főváros 150 millió forinttal járult hozzá. A jelenleg szerkezetkész házat várhatóan 2008 nyarán adják át. Az épület átadásával egy időben megnyílik egy új utca első szakasza is, mely a későbbiekben sétálóutcaként egészen a Dózsa György útig fog tartani. A csatornázási művek felújította a környék teljes csatornahálózatát, a munkálatok befesével a Lőportár utcát is leaszfaltozzák - mondta Tóth József. A polgármester rámutatott, hogy az elmúlt négy esztendőben a fővárosban a legtöbb lakást a XIII. kerületben építették és adták át.
Az önkormányzat közel ötszázzal bővítette bérlakás-állományát, pályázat útján támogatta a társasház-tulajdonosokat ingatlanuk felújításában. A kerületben 7.200 önkormányzati bérlakás van, ez mintegy 10 százalékát jelenti a teljes kerületi lakásállománynak.
Az önkormányzat közel ötszázzal bővítette bérlakás-állományát, pályázat útján támogatta a társasház-tulajdonosokat ingatlanuk felújításában. A kerületben 7.200 önkormányzati bérlakás van, ez mintegy 10 százalékát jelenti a teljes kerületi lakásállománynak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2006. január. 27. 12:58
Bérlakásokat kapnak a vállalkozók
Gazdaság
MTI
2006. január. 24. 14:31