2007. november. 22. 14:52 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. november. 22. 16:30 Gazdaság

Reuters: elmarad a kamatcsökkentés

Elmarad a korábban várt jegybanki kamatcsökkentés novemberben – ezt valószínűsítették az elemzők a Reuters novemberi felmérésében. A piac múlt havi megosztottsága megszűnt. Az elemzők tovább emelték inflációs előrejelzéseiket, miközben tovább romlottak a gazdasági növekedés kilátásai.

Míg októberben összességében tanácstalan volt a piac, kamatcsökkentés következik-e, erre a hónapra sokat tisztult a kép: a november 19 és 21 közt végzett felmérésben résztvevő 29 elemző közül csak heten jósoltak negyed százalékpontos kamatcsökkentést a Monetáris Tanács hétfői ülésére, a többiek szerint változatlanul marad a 7,5 százalékos alapkamat. Egy másik, magyar devizakereskedők közt végzett felmérésben ugyanez az álláspont jutott nagy többségre: 13-ból csak ketten vártak kamatcsökkentést.

A Tanács a múlt hónapban sem változtatott a kamatokon, arra hivatkozva, hogy továbbra is kockázatokat lát az inflációt, a bérek alakulását, illetve a nemzetközi piaci trendek tekintetében. A testület nagyon szoros szavazással döntött a kamatcsökkentés ellen és a piacokon sokan arra számítottak, hogy a vágásra novemberben, a negyedéves jegybanki inflációs jelentés publikálásával egyidőben kerül sor.

A várt novemberi kamatemelés elmaradása az elemzői konszenzusokból következően nem csak annyit jelent, hogy a várakozások szerint későbbre tolódik a kamatcsavarok lazítása: a 29 elemzőből ugyan 19-en az év végéig számítanak egy csökkentésre, a jövő évi kamatszintre vonatkozó konszenzus azonban negyed százalékponttal feljebb csúszott, 6,5 százalákra. Azaz az elemzők a kamatcsökkentési folyamat lelassulására számítanak.

Akadtak olyan elemzők is, akik szerint a nemzetközi piacokon elindultak a forintpiacok számára kedvezőtlen folyamatok. A megnövekedett belföldi inflációs kockázatok akár meg is akaszthatják a bel- és külföldi kamatcsökkentéseket.

„Amennyiben a kockázatkerülés tartóssá válik és a forint kockázati árazása sem mérséklődik, komoly kihívást jelenthetnek a jelenleg jövő évre várt kamatcsökkentések is,” – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

Az elemzői konszenzus jelenleg összesen egy százalékpontnyi kamatlazítást vetít előre a következő 13 hónapra.

Beragad az infláció (Oldaltörés)


A héten több mint kéthónapos mélypontra, 257 forint/euró árfolyam köré gyengült a forint, mert a nemzetközi piacokon ismét erősödött a kockázatkerülés. Ez negatívan hat az „emelkedő piacokra”, amelyek közé a forint piacait is sorolják. Az MNB döntéshozóinak ugyan nem kell rövid távú árfolyammozgásokra reagálniuk, egyes elemzők szerint azonban megvan a veszélye, hogy a jelenlegi folyamatok tartós átrendeződést jelentenek, tartósan gyengébb forint árfolyam pedig az inflációs nyomást erősíti.

A kamatcsökkentés mellett szólhat érvként az elemzők szerint, hogy a belföldi bérek emelkedése a legutóbbi, szeptemberi adatok szerint lassabb volt a vártnál és hogy a harmadik negyedévben 11 éves mélypontra, 1 százalékra esett a magyar gazdasági növekedés. Ezek az adatok a korábban vártnál is gyengébb keresletre utalnak, ami elméletileg inflációcsökkentési hatású.
 
Ennek ellenére azonban az éves infláció októberben a tovább szárnyaló élelmiszerárak és a magas olajárak miatt a vártnál magasabb lett, és a korábbi csökkenést megfordítva a szeptemberi 6,4 százalékról 6,7 százalékra emelkedett. Ennél sokkal fontosabb azonban, hogy november már a harmadik hónap, amikor az inflációs várakozások emelkednek, hosszabb távra is. Novemberben az éves infláció a konszenzus szerint tovább gyorsul, 6,9 százalákra és decemberben is ezen a szinten marad, azaz a korábbi csökkenési folyamat beragad.

Jövőre ugyan a várakozás szerint tovább csökken, az idei egyszeri inflációnövelő tényezők kimaradása után azonban összességében mégis magasabb lehet az éves átlagos infláció, mint a korábban várt 4,9 százalék (az októberi konszenzus 4,6, a szeptemberi 4,3 százalék volt). A 2009-es éves átlagos infláció konszenzusa szeptember óta 3,0 százalékról 3,3 százalékra nőtt, azaz az MNB 3,0 százalékos középtávú célja fölé.

A vágást az év végéig várhatóan tovább emelkedő infláció, az inflációs jelentésben felfelé módosuló inflációs pálya, a várhatóan megugró inflációs várakozások és másodlagos inflációs kockázatok, valamint a (2008-as) bértárgyalások korlátozzák – mondta Suppan.

Kisebb növekedés (Oldaltörés)


Az utóbbi négy hónapban trendszerűen csökkentek a gazdasági növekedés ütemére vonatkozó konszenzus előrejelzések. A csalódást keltő 1,0 százalékos harmadik negyedéves adat után ez a folyamat novemberben folytatódott: 2007 egészére most 1,7 százalékos növekedést várnak az elemzők, háromtized százalékponttal kevesebbet, mint egy hónapja. (Az év elején még 2,5 százalék volt a konszenzus.) 2008-ra novemberben 10 bázisponttal csökkent a konszenzus, 2,8 százalékra. Az idei év utolsó negyedében a jelenlegi előrejelzés szerint már némi élénkülés indulhat meg, 1,6 százalék körüli szintre. (A legutóbbi gyenge építőipari adatok tükrében azonban egyes vélemények szerint a harmadik negyedéves szám még az előzetes adatnál is kisebb lehetett.)  

A felmérés érdekessége, hogy az elemzők konszenzusa minden megkérdezett időhorizontra – 2007 vége, január vége, 2008 vége – ugyanazt a 255-ös forint/euró árfolyamot vetít előre. Korábban hosszabb távra jellemzően valamivel gyengébb árfolyamokat jósoltak az elemzők.

Ebből egyelőre azonban nem érdemes következtetéseket levonni a Reuters szerint. Szerintük érdemes megvárni, amíg a felmérésekben (januártól) megjelenik a 2009-es horizont is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.