2007. november. 20. 19:45 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 20. 19:34 Gazdaság

Közel két dollárral drágult az olaj

A Brent jelenlegi ára meghaladja a november 6-án beállított történelmi zárócsúcsot, a 93,26 dollárt. A WTI ugyancsak november 6-án zárt rekord szinten, 96,70 dolláron.

Kedden késő délután közel 2 dolláros nyereségen állt a kőolaj ára Londonban és New Yorkban. Röviddel 17 óra után az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent januári lejárata 1,94 dollár emelkedéssel 94,22 dolláron volt. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári jegyzése 1,80 dollárral 96,44 dollárra erősödött. 
 
Szakértők szerint a kőolaj keddi drágulását elsősorban az idézte elő, hogy rekord szintre emelkedett az euró a dollárhoz képest azokra a piaci híresztelésekre, hogy az amerikai jegybank, a Fed akár már kedden rendkívüli kamatcsökkentést hajthat végre. Ez tovább gyengítené a dollár árfolyamát, aminek a következtében a dollárban jegyzett kőolaj olcsóbbá válna a tengerentúli befektetőknek.
 
Áremelő tényező volt továbbá, hogy hidegre fordult az időjárás az Egyesült Államok északkeleti vidékén, amely a világ legnagyobb fűtőolaj-felhasználó térsége, miközben a befektetőket befolyásolta az is, hogy szerdán hozzák nyilvánosságra a múlt heti amerikai olajtartalék adatot.
zöldhasú
Hirdetés