Veres: nem lesz lyuk a költségvetésben
A parlament által hétfőn elfogadott adómódosítások nyomán sem keletkezik lyuk a költségvetésben, azaz a kieső adóbevételeket a többletbevétellel járó adómódosítások ellensúlyozzák - fejtette ki újságíróknak a pénzügyminiszter.
Veres János az Európai Kereskedelem Napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta: az 50 millió forintos nyereség adóalap határig igénybe vehető 10 százalékos kedvezményes társasági adó, valamint az, hogy mégsem kell adót fizetni a banki céltartalékok után, mintegy 30-40 milliárd forint bevételkiesést jelenthet a tervezetthez képest. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ekkora lyuk keletkezne a költségvetésben - mondta, megemlítve, hogy az elfogadott módosítások között szerepel adókedvezmény megszüntetése is, ami ellensúlyozza a kieső bevételeket.
A pénzügyminiszter nem pontosította, hogy melyik kedvezményről van szó.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.