2007. július. 27. 12:45 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 27. 13:01 Gazdaság

Az EU figyelmeztette az Intelt

Az Európai Bizottság, mint versenyfelügyelet, figyelmeztette a világ legnagyobb mikroprocesszor-gyártóját, az amerikai Intelt. A Bizottság úgy véli, az EU területén versenyellenes magatartást folytat az Advanced Micro Devices (AMD) céggel szemben.

A két vállalat gyártja a világon működő több mint egymilliárd személyi számítógép és szerver lelkét, a központi processzoregységet (CPU).Az Intel piaci részaránya meghaladja a 80 százalékot.

Az EU-bizottság előzetes megállapításai szerint az Intel jelentős árengedményt ad a számítógépgyártóknak azzal a feltétellel, hogy CPU igényüket teljes egészében vagy túlnyomó részben az Inteltől fedezik. Az Intel számos alkalommal fizetett azért, hogy egy-egy gyártót AMD-processzorral készült gépek árusításának elhalasztására vagy a terv visszavonására ösztönözze. Továbbá a szervergyártóknak az Intel – versenyben az AMD termékeivel –, általában költség alatti áron kínált CPU-kat. Az Euórpai Bizottság pénteken kiadott közleménye szerint ezek az AMD piaci kiszorítására irányulnak, és átfogó versenyellenes stratégia részei.

Az Intelnek tíz hete van a válaszra, és ha az EU vádjai igazolódnak, akkor felszólíthatja a céget a visszaélés beszüntetésére, és meg is bírságolhatja. Ez utóbbi ellen a cégnek lehetősége van fellebbezni.

Az AMD 2005-ben és a tavalyi év nagy részében még piacot szerzett az Inteltől, de tavaly év végén az Intel új processzorokkal jelent meg, és csökkentette régebbi modelljei árát. Tavaly év végén az AMD világpiaci részaránya 25 százalékos volt, jelenleg a 19 százalékot sem éri el, a Mercury Research piackutató szerint

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.