OMV: "nem tettünk ajánlatot a Molra"
Az osztrák OMV állítja, június 25-i levelük a Mol vezetésének nem tartalmazott hivatalos átvételi ajánlatot. Az OMV szóvivője a Mol vezérigazgatójának hétfői budapesti sajtóértekezletén elhangzottakra reagált.
Thomas Hümer szóvivő elmondta: a levél tartalmazott utalásokat arra, hogy a két cég együttesen hogyan készülhet fel a jövőbeni közép-európai ágazati konszolidációra, de nem tartalmazott semmiféle hivatalos, vagy konkrét ajánlatot.
A levélben az OMV párbeszédre szólít fel a Mollal és ez az ajánlat - "a strukturált tárgyalások" az együttműködés lehetséges formáiról - továbbra is nyitott, mondta a szóvivő az APA hírügynökségnek.
Hümer ezzel kapcsolatban a Dow Jonesnak hangsúlyozta: a Mol vezérigazgatójának reakciója azt jelzi, hogy a cég vezetése "még mindig az érzelmi megközelítéshez ragaszkodik".
Mosonyi György, a Mol vezérigazgatója hétfőn korábban tartott budapesti sajtóértekezletén elmondta: az OMV-től érkezett felvásárlási megkeresést az igazgatóság egyhangúan visszautasította, jóllehet az osztrákok az kérték, hogy támogassák azt. Hozzátette: azért utasították el, mert az akvizíció nem teremtene értéket a Mol részvényeseinek, nem szolgálná a Mol tulajdonosainak és dolgozóinak az érdekét.
Mosonyi György újabb kérdésre elmondta: az egyesülést azért sem támogatják, mert ha megtörténne, akkor Brüsszel és a versenyhatóságok elő fogják írni az új cég feldarabolását, s ez több hátránnyal járna, mint előnnyel. Hiányzik az ipari logika az OMV részéről, miközben nagy kockázatokat vállalna a két cég az egyesüléssel - tette hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.