Erős napja volt a pesti tőzsdének
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 497,23 pontos emelkedés után 23 019,60 ponton zárt csütörtökön.
Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,21 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 35,74 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül erősödtek a szerdai záráshoz viszonyítva. A BUMIX 27,91 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel 2663,29 ponton zárt az előző kereskedési napi záráshoz képest.
Keresztesi Andrea, a KBC Securities üzletkötője elmondta, hogy a globális tőzsdei erősödéssel együtt a budapesti börze is emelkedni tudott, de a régiós tőzsdéktől ezúttal is lemaradt. A BUX napi minimumán nyitott és maximumán zárt, de például a varsói tőzsdeindex még így is mintegy egy százalékkal volt jobb a BUX-nál záráskor.
Csütörtökön nem jelentek meg vállalati hírek, a nap kereskedését ezúttal is a forgalom csaknem kétharmadát adó OTP mozgása határozta meg. A kedden és szerdán jócskán 8 ezer forint alá süllyedt banki papír csütörtökön ismét 8 ezer forint fölé került, és reálisabb árfolyamához közelít a Mol is a szakember szerint.
A gyógyszerrészvények közül most az Egis áll rosszabbul, Keresztesi szerint közel az idő, amikor az Egis részvényeket érdemes lesz Richterre cserélni. Továbbra sem kerülhetnek ki a figyelem középpontjából a távol-keleti piacok, amelyekről az utóbbi napok tőkepiaci esése kiindult - mondta a kereskedő.
Az OTP részvényekkel 21 milliárd forint értékben kereskedtek, árfolyamuk 280 forinttal, 3,57 százalékkal 8120 forintra nőtt. A Mol 405 forinttal, 2 százalékkal 20 655 forintra erősödött, a papír forgalma 6,7 milliárd forintot ért el. A Richter árfolyama 490 forinttal, 1,37 százalékkal 36 200 forintra emelkedett 5,3 milliárd forintos forgalomban. Versenytársa, az Egis viszont 100 forinttal, 0,43 százalékkal 23 200 forintra esett, de forgalma alig érte el a 230 millió forintot. A Magyar Telekom 8 forinttal erősödött, 930 forintot ért, 1,1 milliárd forint értékben forgott.
A kisebb papírok közül 3 százalék feletti erősödéssel, 360 milliós forgalommal töretlen a Fotex lendülete Keresztesi Andrea szerint, az Econet azonban 293 millió forintos forgalomban 2,6 százalékot gyengült arra a szerda esti hírre, hogy többségi tulajdont szerzett az Est-lapokban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.