Kedvező tőkepiaci hangulat a tőzsdén
A kedvező nemzetközi tőkepiaci hangulat támogathatja csütörtökön a magyar részvénypiacot. A BUX szerdán 254,20 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 24.155,76 ponton zárt.
Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője enyhe emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén, elsősorban a kedvező globális piaci hangulat alapján.
Az amerikai Fed elnöke egészségesen fejlődő amerikai gazdaságról és enyhülő inflációs nyomásról számolt be előző napi nyilatkozatában. Kijelentései kedvezően hatottak a részvénypiacokra, és a kialakult pozitív hangulat továbbra is támaszt nyújthat a magyar tőzsdének - fejtette ki az elemző.
A lezárult gyorsjelentési szezonnal kapcsolatban elmondta: a blue chip vállalatok eredményei ugyan megfeleltek a várakozásoknak, de pozitív meglepetést egyik sem tudott nyújtani. A szakértő úgy véli, hogy a gyengébb fundamentumok hosszabb távon az árfolyamok gyengülésében is megmutatkoznak majd.
A részvénypiac forgalma szerdán 26,5 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével erősödtek.
Az OTP részvények ára 179 forinttal, 2,09 százalékkal 8729 forintra emelkedett, a Mol árfolyama 50 forinttal, 0,25 százalékkal 20 350 forintra nőtt. A Richter 350 forinttal, 0,90 százalékkal erősödött, 39 450 forintot ért, az Egis viszont 225 forinttal, 0,96 százalékkal gyengült, 23 225 forinton zárt. A Magyar Telekom részvények 1000 forintot értek a kereskedés végén, ugyanannyit, mint előző nap.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.