2007. január. 10. 17:32
MTI
Utolsó frissítés: 2007. január. 10. 17:16
Gazdaság
Novemberi végi szintre csúszott vissza a forint
A feltörekvő piaci valutákkal együtt jócskán gyengült a forint a bankközi devizapiacon szerdán: az eurót fél négy tájban 257,10/20 forinton jegyezték a keddi 253,40/50 forint után. A forint 131 bázisponttal 8,93 százalékra gyengült a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Üzletkötők elmondták, hogy a forint gyengülése egyértelműen a feltörekvő piaci valuták gyengülésével függ össze. A befektetők figyelme ismét az amerikai gazdaságra összpontosít, ahol erősödik a kamat emeléséhez fűződő várakozás. Kedden késő délutántól eladási hullám indult a feltörekvő piacokon, sokat esett a dél-afrikai rand, a török líra és a lengyel zloty is.
A forint szerdán kora délután november végi kurzusára csúszott vissza az euróhoz képest. Az eurót nagy fogalomban 254,90-257,50 forint között jegyezték a nap folyamán.
A nemzetközi piacon az idén először került 1,30 alá az euró/dollár kurzus, A forint gyengülésével együtt emiatt az amerikai valuta Budapesten is erősödött. A reggel 196,45/60 forinton jegyzett dollár délutánra 199,20/30 forintra kúszott fel a keddi 194,80/90 forint után. A forintpiacon továbbra is magasan, 8,25/50 százalékon maradt az overnight és a tomext kamat is a likviditáshiány miatt.
Az államkötvény piacon nagy forgalmat okozott a külföldiek eladása. Az egy évnél rövidebb lejáratokon 2-7 bázisponttal, a középtávú lejáratokon 21-22 bázisponttal emelkedtek a referenciahozamok. A hároméves lejáraton 21 bázisponttal 7,84 százalékra, az ötévesen 22 bázisponttal 7,4 százalékra, a tízévesen 16 bázisponttal 6,95 százalékra ugrott a benchmark szerdán délutánra.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2007. január. 08. 09:43
Gyengült a forint
Gazdaság
MTI
2007. január. 08. 08:25
Hétfőn lefelé tart a forint
Gazdaság
MTI
2007. január. 09. 16:25