Optimista hangulat volt a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,40 pontos emelkedéssel, 23391,76 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,26 százalékos erősödés.
Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank üzletkötője kiemelte az OTP részvényeit. Véleménye szerint "egyelőre még nem érett meg az idő, hogy 7700 forint felett stagnáljon az árfolyam", ám az üzletkötő pár héten belül már elképzelhetőnek tartja ezt a szintet.
Az Egyesült Államokban a Hálaadás ünnepe miatt csütörtökön teljesen, pénteken fél napig zárva lesznek a piacok, ami jelentősen hat a nyugat-európai, azon keresztül pedig a budapesti börze kereskedésére is. A következő két napon így várhatóan mérsékeltebb forgalom mellett, alacsony likviditású lesz a piac. Káplár Norbert nem vár jelentős elmozdulást, ám szerinte folytatódhat a jövő héten az emelkedés.
Mind a nyugat-európai piacokon, mind a régióban a budapestihez hasonló hangulat uralkodott a részvénypiacokon. Az OTP részvények ára 69 forinttal, 0,91 százalékkal 7670 forintra nőtt, forgalma 11,97 milliárd forintot tett ki. A Mol árfolyama 10 forinttal, 0,05 százalékkal 21810 forintra emelkedett, forgalma 4,25 milliárd forint volt.
A Richter árfolyama 3,67 milliárd forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,21 százalékkal volt magasabb, mint kedden záráskor, a papír 42310 forinton fejezte be a kereskedést. Szektortársa, az Egis 26800 forinton zárt, ez 170 forinttal, 0,64 százalékkal magasabb szint, mint az előző napi záráskor, a gyógyszeripari részvény forgalma 964,6 millió forint volt.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,62 százalékkal 956 forintra esett, forgalma 999,4 millió forint volt. A BUMIX 1,02 pontos csökkenéssel 2409,49 ponton zárt szerdán, ez az előző napi záráshoz képest 0,04 százalékos gyengülés.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.