2006. november. 15. 18:35 MTI Utolsó frissítés: 2006. november. 15. 18:07 Gazdaság

A kisebb tőzsdei papírok kerültek előtérbe

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 202,21 pontos csökkenéssel, 23206,01 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,86 százalékos gyengülés.

A 19 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények gyengültek az előző kereskedési napi záráshoz képest. Keresztesi Andrea a KBC Securities elemzője elmondta, hogy a közepes forgalmú napon a kisebb papírok kerültek előtérbe. A több mint 500 millió forintos forgalomban tovább erősödő FHB mellett kiemelte a több mint 4,71 százalékkal erősödő TVK-t, és az 1,61 százalékkal dráguló Danubiust.

A vezető részvények közül érdekesnek nevezte a Richter és az Egis ellenkező irányú árfolyammozgását. A Richter vélhetően a forint jelentős erősödése miatt zuhant tovább, az Egis több mint 2 százalékos erősödésére azonban nem talált magyarázatot az elemző. A Mol piacán jelentős árfolyamváltozás nem történt, az OTP részvények ára azonban a továbbra is jelentős eladói nyomás miatt tovább esett.

A Mol 4,4 milliárd forintos forgalomban 0,28 százalékkal, 60 forinttal 21750 forintra gyengült. Az OTP papírok ára 1,35 százalékot, 100 forintot veszített értékéből. A bankpapír 7300 forinton zárt, 5,5 milliárd forintos forgalom mellett.

A Richter részvények 1200 forintos, 2,74 százalékos gyengülést követően 42600 forinton zártak, forgalmuk 4 milliárd forint volt. Szektortársa az Egis 1,2 milliárd forintos forgalomban 2,76 százalékkal, 700 forinttal 26095 forintra erősödött. A Magyar Telekom részvényei 0,49 százalékkal, 5 forinttal értek kevesebbet mint kedden záráskor, a papír 1009 forinton zárt, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 24,58 ponttal, 1,04 százalékkal 2392,94 pontra emelkedett.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.