2006. szeptember. 25. 09:40 MTI Utolsó frissítés: 2006. szeptember. 25. 09:57 Gazdaság

Januártól akár ezer forint is lehet a kft. törzstőkéje

Jövő év elejétől akár ezer forint is lehet egy kft. törzstőkéje. A javaslat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható, a gazdasági társasági törvény módosítását célzó előterjesztésben.

Több ponton javasolja módosítani az alig féléves új gazdasági társasági törvényt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. Az előterjesztések között olvasható tervezet végén a hatálybalépés dátuma: 2007. január 1. A parlament őszi menetrendjében – szeptemberi benyújtással – októberi tárgyalásra szerepel ez a téma, de a szöveg törvényjavaslatként még nem került a parlament elé.

Az első szembetűnő újdonság, hogy az eddigi kötelező minimum, a 3 millió forint helyett, 1000 forint lesz a kft. minimális alaptőkéje. A törzstőke tényleges nagyságát a tagok állapítják meg továbbra is, de ennél kevesebb nem lehet az. Szakértők eddig is vitatták a 3 millió forint életszerűségét. Egyrészt külföldi példákra hivatkoztak, amelyekben a korlátoltan felelős cégek minimális törzstőkéje kevesebb, mint nálunk, másrészt úgy vélték, hogy a hitelezőknek a 3 millió forint ugyanakkora biztonság, mint az ezer forint. (Megjegyzendő, hogy több uniós országban a partnerek többre becsülnek egy korlátlanul felelős társaságot - például bt-t - mint egy korlátoltan felelőset, mert az előbbi beltagjai legalább a saját magánvagyonukkal felelnek a cégük tartozásaiért.

Az ügyvezetők felelősségét növeli az a szabály, amely szerint a cég nyereségéből csak akkor lehet kifizetni a tulajdonosoknak, ha ez nem veszélyezteti a társaság fizetőképességét. Erről az ügyvezetőnek – minden kifizetés előtt – írásban kell nyilatkoznia a taggyűlésnek. Ez idáig is így volt, de csak akkor, ha az alapító határozat előírta. Most általános érvényű a kötelezés, mint ahogy az ügyvezető anyagi felelőssége is az, ha valótlan a nyilatkozata. Ezt tetézi az a kiegészítés, hogy a nyilatkozatot a cégbíróságnak is le kell adni (de nem kerül közzétételre).

Sokan nem tudják a mai napig, hogy ha a cégük 2007. szeptember 1-ig nem alkalmazkodik az új társasági törvény előírásaihoz, akkor a cégbíróság automatikusan megszünteti a céget. (Például ha nem írják át a társasági szerződésükben a taggyűlést a tagok gyűlésére.) A javaslat szerint a cégbíróság előbb felhívja a céget e kötelezettség teljesítésére, és csak annak eredménytelensége esetén szünteti meg azt.

A javaslat a cégtörvény módosításával is foglalkozik. A cégbíróságnak jelenleg 15 napja van egy cég bejegyzésére, ezt a bíróság vezetője 3 nappal meghosszabbíthatja, de ha addig sem jegyzik be a társaságot, akkor automatikusan bejegyzettnek kell tekinteni. A 15 napos 2008. elejétől 7 napra csökkenne.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.