Bagóért aranyat érő céget?
Megválik egyik nyereséges cégétől a XI. kerület: a hirdetési piacon jelen lévő és évente mintegy százmillió forintos forgalmat bonyolító kft többségi tulajdonrészét 15 millió forintért adja el az önkormányzat. Egyesek szerint bagóért adnak túl a nyereséges cégen, az önkormányzatnál azonban azt állítják: a vételár reális, s a cégtől a jövőben is 40-50 milliós bevételre számíthat a kerület.
Profiltisztítással indokolta a hvg.hu-nak egy XI. kerületi önkormányzati forrásunk, hogy a szocialista vezetésű önkormányzat miért válik meg az évi mintegy százmillió forintos forgalmat bonyolító Budaplakát 11 Kft. többségi, 51 százalékos tulajdonrészétől. A vevő a Mobiltrade Kft., amelynek ügyvezető igazgatója, Szántai Tamás ugyancsak ügyvezető igazgató a Budaplakát 11 Kft.-ben. A négymillió forint jegyzett tőkéjű cég uralja a XI. kerület frekventált helyeinek reklámfelületeit: a főleg védőkorlátokra felszerelt hirdetési felületeikkel olyan forgalmas helyeken találkozhatunk, mint a Bartók Béla út, az Október huszonharmadika utca vagy éppen a Villányi út.
Gyors adásvétel
Információink szerint a kerületi politikusok körében jól ismert Szántai Tamás terjeszkedni akart a Budaplakáttal más kerületekben is, ám ebben a beruházással járó projektben a XI. kerületi vezetés már nem volt partner, így nem álltak ellen, amikor Szántó Tamás idén nyáron bejelentette: kivásárolná az önkormányzat üzletrészét. Úgy tudjuk, a vállalkozó a közelgő önkormányzati választások miatt is sürgette az eladást, attól tartva, hogy „rezsimváltás” esetén esetleg meghiúsulna. Bejött a számítása: augusztus 4-én benyújtott, 15 millió forintos vételi szándékát a Vagyongazdálkodási Bizottság (VGB) jóváhagyta. (Az adásvétel csak akkor került volna a képviselőtestület elé, ha az értékhatár a 20 millió forintot meghaladja.)
Néhány, a cégben érdekelt felügyelőbizottsági tagnak azonban szúrja a szemét, hogy a kerület mindössze 15 millió forintért válik meg egy nyereséges vállalkozásától. Az eladást ellenzők egyebek mellett kifogásolják, hogy a VGB a részletes vagyonismertetés nélkül tárgyalta az ügyet, s az eladási ár indoklásaként a törzstőke 51 százalékos arányát, mintegy 2 millió forintot vette számításba. Azt is kifogásolják, hogy a testület az előterjesztésben megfogalmazott ár megjelölésekor figyelmen kívül hagyta, hogy a Budaplakát 2006. évre szóló 160 millió forintos bruttó bevételi tervét jóváhagyta, azaz jóval több bevételre számít, mint az eladási ár. Ráadásul – mint azt a hvg.hu megtudta – a cég idén kizárólagos reklámhasználati és -hasznosítási szerződést írt alá az önkormányzattal, amely 10 évre több száz milliós biztos bevételi forrást jelent. Többen úgy vélik tehát, hogy a kerületnek sem üzleti, sem stratégiai érdeke nem fűződik az eladáshoz.
Csak felfújják?
Bár az önkormányzattól hivatalosan senki nem kívánt nyilatkozni az ügyben, egyik önkormányzati forrásunk arról tájékoztatta a hvg.hu-t, hogy a kerület évente 40-50 millió forint bevételhez jutott a Budaplakátból közterület használat címén, és ettől a bevételtől a jövőben sem esik el. „Nyereséges a cég, de osztalékot sosem kaptunk. A profit vissza lett forgatva” – mondta egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő. Szerinte az ügyet csak a választások miatt fújják fel, a vételár pedig reális. Arra a kérdésre, hogy a céggel terjeszkedni óhajtó Szántai Tamás miért nem alapít egy külön társaságot a további terjeszkedésre, azt a választ kaptuk, hogy ez az üzlet „Szántai gyermeke”, ő és nem az önkormányzat tette fel rá az életét.
Információink szerint az ügyletet az MDF-frakció kezdeményezésére a pénzügyi bizottság is felül fogja vizsgálni szeptember 18-án, ám kevés az esély arra, hogy megakadályozná, mivel a 38 képviselőből mindössze négyen ellenzik azt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.