2006. július. 06. 19:06 MTI Utolsó frissítés: 2006. július. 06. 19:08 Gazdaság

Színlelt szerződések: az OMMF külön akciót nem indít

Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) külön akciót nem indít a színlelt szerződések ellenőrzésére, csak akkor vizsgálódik, ha bejelentés érkezik, illetve a munkaügyi vizsgálatok során ellenőrzi ezen foglalkoztatási formákat is - mondta Papp István, a főfelügyelőség elnöke csütörtökön, az adóhivatallal közösen tartott sajtótájékoztatón.

Juhász István, az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese ezzel szemben úgy fogalmazott: "kell attól tartani, hogy az adóhatóság odafigyel erre". Elmondta, ellenőrei a következő hetekben vizsgálódni fognak azokon a területeken, amelyeken ez nagyobb számban jellemző. A következő egy-két hónapban pedig mindenképpen visszatérnek azokhoz a foglalkoztatókhoz, amelyeknél korábban szabálytalanságot találtak. A július 1. előtt átminősített szerződéseket azonban már nem vizsgálják utólag.

A színlelt szerződésekre adott moratórium június végén lejárt, vagyis ha ilyen szerződést talál az adóhatóság, visszamenőleg bekasszírozza az elmaradt adókat, járulékokat, sőt még bírságot is kiszab. Azon cégeknek, amelyeket már ellenőrzött az APEH és "megállapítást" tett, július 31-ig be kell jelenteniük az adóhatóságnak, hogy a színlelt jogviszonyokat június végéig megszüntették vagy átalakították, csak így mentesülhetnek a következmények alól.

A színlelt szerződések számát az APEH nemrég mintegy százezerre becsülte. Ez a jogviszony a közhiedelemmel ellentétben nem csak a sajtóban és az előadóművészi körben jellemző, jelentős a számuk az ipar és a kereskedelem területén is. Találkozni lehet ilyenekkel továbbá az áruszállítás, a vendéglátás, az egészségügy, az oktatás, a mezőgazdaság, a sport, sőt a pénzügyi és jogi területen.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.