Holnaptól indul a hazai LEGO gyártás
A LEGO Csoport tovább folytatja a három lépésből álló új üzleti stratégia megvalósítását, amelynek részeként holnaptól megindítja a Duplo termékcsalád gyártásának kihelyezését a Flextronics sárvári gyárába. A cég többek között a termelés költségeinek csökkentését reméli az intézkedéstől.
LEGO csoport |
A korábbi évek vesztesége után a 2005-ben a LEGO Csoport adózás előtti eredménye jelentősen javult, a Csoport a 2005-ös évet a 2004-es 1668 millió koronás veszteséghez képest 702 millió dán korona nyereséggel zárta. 2005-ben nagy hangsúlyt fektettek a Csoport alaptermékeire, amelynek eredményeként legnagyobb forgalmú termékeinek listáján olyan klasszikus termékek szerepelnek, mint a LEGO City, a LEGO Vikings és a LEGO Technic. A még nem iskoláskorú gyerekeknek szánt DUPLO termékcsaládban is jelentős növekedés volt tapasztalható. A BIONICLE termékek 2005-ben is a LEGO Csoport legsikeresebb termékcsaládját jelentették. |
A vizsgálat eredménye, hogy a legköltséghatékonyabb eljárás, ha a termelést külső gyártóra bízzák (outsourcing), így vállalat gyártásának jelentősebb részét az elkövetkező hároméves időszak alatt kihelyezik a Flextronics kiválasztott üzemeibe.
A Duplo termékcsalád gyártása Flextronics magyarországi, sárvári üzemébe került, ahol márciusban befejeződtek a próbagyártások, és megkezdődött a termelés. A LEGO megrendelésének köszönhetően az üzem 2000-ről 2700-re emelte dolgozói létszámát, ebből 77 új gépen 650 ember foglalkozik kifejezetten a Duplo termékek gyártásával.
A Flextronics sárvári gyáregysége a fejlesztésnek köszönhetően a műanyaggyártásból származó árbevétel megduplázását várja. A Flextronics jelenleg Zala és Vas megyében a legnagyobb munkáltatónak számít. LEGO csoport 2003-ben világszinten 8300 főt foglalkoztatott, a gyártás kihelyezés után dolgozóinak létszáma 2008 elejére körülbelül 3000-re csökken.
A gyártás kihelyezését célzó döntés egyik eleme, hogy a LEGO Csoport USA-beli enfieldi gyárában a termelés 2007 első negyedévétől fokozatosan megszűnik, és átkerül a Flextronics mexikói gyártóegységeibe, ahonnan az elosztást is szervezik majd. Az átszervezés körülbelül 300 alkalmazottat érint. Az összetettebb gyártási technológiát igénylő termékeket (LEGO Technic és BIONICLE termékcsalád) továbbra is a LEGO billundi (Dánia) üzemeiben állítják elő, míg a LEGO System termékcsalád gyártása átkerül a Flextronics kelet-európai üzemeibe. Ez azt jelenti, hogy a vállalat billundi gyártóüzemeiben 1200 munkahelyből 900 szűnik meg az elkövetkező három év során.
A gyártás-kihelyezés mellett a létszám csökkentéséhez hozzájárul a LEGOLAND parkok leválasztása, az európai elosztás kihelyezése, a Csoport svájci gyártóegységeinek bezárása, illetve a nemzetközi szinten megvalósuló általános munkahelycsökkentési intézkedések sorozata is – mindezek egy új és kisebb vállalati modellt vetítenek elő.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.