Aligha gondolta volna Franz Müntefering, a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke, hogy az élet ilyen gyorsan szállítja a bizonyítékokat a nemzetközi tőkepiac működésével kapcsolatos elméletéhez. A politikus néhány hete a sáskajáráshoz hasonlította a külföldi befektetőtársaságok globális ténykedését, s lám, máris szavai beigazolódásaként értelmezheti a német tőzsde, a Deutsche Börse AG háza táján a múlt héten történteket.

Azonnali hatállyal lemondott ugyanis a frankfurti székhelyű tőzsde igazgatótanácsának (it) elnöke, Werner Seifert, s bejelentette távozását Rolf-Ernst Breuer, a felügyelőbizottság (fb) elnöke is. Megfigyelők szerint a német gazdaság történetében először fordult elő, hogy külföldi befektetők egy csoportjának sikerült elmozdítania egy hazai részvénytáraság vezetőségét. Pontosabban: lemondásra kényszeríteni, hiszen a két elnököt nem közgyűlésen váltották le, hanem egy rendkívüli fb-ülésen ők maguk jelentették be "távozási szándékukat". Igaz, ezzel Breuer - aki mellesleg a legnagyobb német pénzintézet, a Deutsche Bank fb-elnöke is - valószínűleg csak megelőzte a május 25-ei közgyűlésen esetlegesen elhangzó leváltási indítványt, ami egyben a felfedezettjének és védencének tartott Seifert végét is jelentette volna.

A Deutsche Börse maga is tőzsdén jegyzett részvénytársaság, s hogy piaci értéke tekintélyes, 7 milliárd euró, az nagyrészt Seifert érdeme. Ő vezette be 1997-ben az elektronikus kereskedelmet (Xetra), a svájciakkal közösen létrehozta a világ jelenlegi legnagyobb határidős piacát (Eurex), Luxemburggal együttműködve pedig a Clearsteam értékpapír-elszámolási rendszert.

A folyamatos bővülés a külföldi befektetők számára is vonzóvá tette a börze papírjait. Olyannyira, hogy ma a részvények 48 százaléka brit befektetési alapok kezében van, további csaknem 30 százalék amerikai társaságoké, a német tulajdonosok pedig elenyésző kisebbségben vannak. A további expanziót tervező és a londoni tőzsde, a London Stock Exchange (LSE) megszerzésére kacsingató Seifert vesztét éppen a brit befektetők - elsősorban a The Children's Investment Fund (TCI) befektetési alap és annak vezetője, Christopher Hohn - okozták.

Vitathatatlanul Európa első számú értékpapír- és árutőzsdei szolgáltatójává vált volna a német tőzsde az LSE megszerzésével - a növekedési szándék azonban a jelek szerint nem tetszett a részvényeseknek. Pontosabban a befektetési alapok - a TCI mellett az Atticus Capital, a Capital Group, a Merrill Lynch Asset Management, a Fidelity Investment - kezelőinek, akik hamarabb szerettek volna pénzt látni a jól működő cégből ahelyett, hogy csak szerény osztalékkal kelljen megelégedniük. Hohn azzal a követeléssel lépett fel - a többi befektető támogatását is élvezve, akik szintén élesen bírálták Seifertet a londoni tervekért -, hogy a társaság a 2,5 milliárd eurós londoni expanzió helyett osztalék, illetve részvény-visszavásárlás formájában 1,5 milliárd eurót osszon ki a tulajdonosok között.

A jelek szerint ez most meg is történik. Megfigyelők azonban úgy látják, a befektetők már nem érik be ennyivel, arra is ráveszik majd az új vezetést, hogy másból is gyors pénzt csináljon. Az egyik opció az Eurex eladása, ami azonban szertefoszlatná a Deutsche Börse mint széles körű tőzsdei és pénzügyi szolgáltató nimbuszát.

Nagy visszhangot és kisebbfajta pánikot váltott ki az eset a német gazdaság főszereplői között. Elvégre ha ez a szégyenteljes lépés megtörténhet a frankfurti tőzsdével, akkor egyetlen olyan német cég sincs biztosítva a rákényszerített vezetőváltás ellen, amelynek részvényeinél 100 százalék vagy ahhoz közeli a közkézhányad, s nem lehet tudni, melyik hazai vagy külföldi befektetési alapnál összpontosul akkora pakett, amellyel ilyen döntés kikényszeríthető. A német tőzsdeindexben (DAX) szereplő harminc legnagyobb cég közül ilyen veszélyeztetettnek látják az Adidas sportszergyárat, a vegyipari BASF, illetve Henkel vállalatokat, az E.on energiaszolgáltatót vagy a MAN gépgyártó óriást.

WEYER BÉLA / BERLIN