2005. november. 23. 17:13 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 23. 17:15 Gazdaság

Lejárt az óriás hipermarketek építésének ideje

A nagy, 10 ezer négyzetméter feletti mega hipermarketek építésének ideje lejárt Magyarországon, a jövőben kisebb, 3000 négyzetméteres áruházakat építenek majd a fejlesztők - jelentette ki Madarász Tamás, a Tesco Global Áruházak Rt. Hálózatfejlesztési igazgatója egy konferencián.

Magyarországon - bár időről időre felröppennek hírek nagy nemzetközi kereskedelmi láncok várható belépéséről - új piaci szereplő megjelenése zöldmezős beruházással nem, csak vállalatfelvásárlással képzelhető el - mondta Madarász Tamás a Budapest Business Journal és a ReSource Magyar ingatlanpiac - 2005 elnevezésű konferenciáján.

Az ország területét lényegében már így is lefedik a nagy hipermarket-láncok, vagyis a Cora, az Auchan, a Tesco és az Interspar. Az új belépőknek pedig még azzal is számolniuk kell - tette hozzá -, hogy a fejlesztési költségek ma kétszer-háromszor akkorák, mint az 1990-es évek, a nagy láncok megtelepedése idején voltak.

A magyarországi hipermarketek elterjedését meghatározta Budapest bevásárlóközpont-ellenes szemlélete - véli a Tesco Hálózatfejlesztési igazgatója. Az elmúlt 5-6 évben számtalan meghiúsult kísérlet történt budapesti áruházak építésére, jelenleg is folyamatban van néhány hasonló. A fejlesztőknek igen bonyolult és hosszadalmas engedélyeztetési eljáráson kell keresztülverekedniük magukat s igen gyakori, hogy az ingatlanfejlesztőket költséges infrastrukturális fejlesztésekre kényszerítik. Ennek következménye az a magyar sajátosság, hogy a hipermarketek a budapesti agglomerációban, a városon belül pedig csak shopping centerek részeként létesültek.

Ugyancsak magyar sajátosság, hogy a hipermarketek - amelyek általában 20-30 kilométeres vonzáskörzetben élő lakosság ellátásával számolnak - nemcsak az autós vevők kiszolgálására szakosodnak, Magyarországon ugyanis a vásárlók 10 százaléka a menterend szerinti vagy különbusz-járattal közelíti meg a bevásárlóközpontot. A jövőben a hipermarketek 3000 ezer négyzetméteren, vagy annál is kisebb területen épülnek majd, s számolni kell a hipermarketek "becsomagolásával" - hangsúlyozza Madarász Tamás. Az áruházak a jövőben nem mint önálló egységekként épülnek, hanem különböző bevásárló környezetben létesülnek, a városokon kívül retail-parkok részeként, a városokon belül pedig shopping centerekhez kapcsolódva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.