A Balatoni Halászati Rt. nyolcvanmilliós veszteséggel zárja az évet
A Balatoni Halászati Rt. várhatóan 930 millió forintos árbevétellel és 80-85 milliós veszteséggel zárja az idei gazdasági évet - közölte a cég vezérigazgatója egy haltelepítési bemutatót követő sajtótájékoztatón.
A halfeldolgozás és a horgászturizmus fejlesztését 500 millió forintos tőkeemeléssel kívánta a cég megoldani - a tóparti önkormányzatoknak ajánlották fel a részvények 49 százalékát -, ám háromszori próbálkozásra sem valósult meg a privatizáció - hangsúlyozta Kiss György Károly.
A vezérigazgató rámutatott arra is, hogy a horgászati jegyárak idei mintegy 25 százalékos emelése ellenére 2005-ben többen vásároltak horgászjegyeket, mint az előző évben; 2004-ben 48 ezer felnőtt és 8 ezer gyermekjegy kelt el, míg 2005-ben eddig 54 ezer felnőtt és 13 ezer gyermekjegyet váltottak ki. A horgászatból idén 10 hónap alatt 210 millió forintos bevétele volt a cégnek, ami 60 millió forinttal haladja meg az előző évi összeget. A balatoni halászcég vezetője hangsúlyozta: az általános forgalmi adó januári csökkentése következtében az új évtől átlagosan öt százalékkal csökkentik a balatoni horgászjegyek árát. Hozzátette: tekintettel a karácsonyi ünnepekre, már december elsejétől csökkentett áron adják majd a horgászjegyeket.
Kiss György Károly közlése szerint tavaly a Balatonból kifogtak összesen 520 tonna halat - 90 százaléka busa és keszeg volt -, idén 10 hónap alatt 240 tonnányi busát és 60 tonna keszeget halásztak ki. A vezérigazgató elmondta, hogy a siófoki zsilip őszi megnyitása révén 25 tonnányi angolnát is fogtak. Közlése szerint a Balatonban még mindig van legalább ezer tonnányi angolna.
Az idei haltelepítésekkel kapcsolatban a balatoni halászcég vezetője elmondta: idén 350 tonna két- és háromnyaras pontyot telepítettek a tóba - ez 50 tonnányival több az előző évinél -, továbbá kihelyeztek egymillió előnevelt süllőt, 252 ezer csukát és 10 ezer compót. A vezérigazgató megjegyezte: Balatonkenesénél csütörtökön 2 ezer darab előnevelt süllőt és egy tonnányi háromnyaras - már kifogható méretű - pontyot eresztettek a Balatonba.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.