2004. április. 10. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:43 Cégvilág

Tőkeemelés előtt a Balatoni Halászati Rt.

A 633 millió forint jegyzett tőkét a vagyonfelélés elkerülése érdekében legalább 200 millió forinttal kellene emelni a...

A 633 millió forint jegyzett tőkét a vagyonfelélés elkerülése érdekében legalább 200 millió forinttal kellene emelni a Balatoni Halászati Rt.-nél (BH) - jelentette be a vagyonkezeléssel megbízott Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium képviselője a Balaton-fejlesztési Tanács (BFT) múlt csütörtöki ülésén. Az állami tulajdonú rt március végi közgyűlésén lecserélte a 2002 novemberében kinevezett Vojtkó Pál vezérigazgatót, aki a posztját 1993 óta betöltő volt tiszai kormánybiztost, Gönczy Jánost követte. A cég élére az ÁPV Rt. 1995-1997 közötti portfóliómenedzsere, Vojtkó akkori kollégája, Kiss György került, aki 2001-ig a Martonvásári Kísérleti Gazdaság Rt. vezérigazgatója volt. A BH tavaly 145,8 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el, de 320 hektáros nagyatádi és 137 hektáros töreki halastavának 440,5 millió forintos bevétele nélkül 294,7 milliós vesztesége lett volna. Egy tavalyi kormányhatározat szerint a tóparti önkormányzatok tőkeemeléssel 49 százalékos részesedéshez is juthatnának, de várhatóan csak jelképes tulajdonszerzésre lesz pénzük. Az idén a nemes halakat kímélő busafogásra tér át a cég, a korszerűbb módszerekhez az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) 200 ezer dollárt, a BFT, a környezetvédelmi és az agrártárca pedig összesen 30 millió forintos támogatást ad.

hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.