2005. november. 01. 10:45 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 01. 10:48 Gazdaság

Abroncsgyár Dunaújvárosban: 132 milliárd, 1500 munkahely

A korábbiakhoz képest hétmilliárd forinttal több, összesen 132 milliárd forint értékű beruházást hajt végre Magyarországon a dél-koreai Hankook társaság - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

A miniszter szerint a tárgyalás utolsó szakaszában sikerült megemelni a beruházás összegét, amelynek keretében gumiabroncs-üzemet hoznak létre Dunaújvárosnál. Az új üzem 2010-ig készül el teljesen, de már 2007-től megkezdi a termelést. Teljes kapacitással évente tízmillió gumiabroncsot gyártanak majd. Az új üzem első lépcsőben ezerötszáz új munkahelyet jelent.

A dél-koreai társaság jelenleg a Volkswagennek, a Fordnak, a Renaultnak és a Hyundainak értékesíti termékeit. Tárgyalásokat folytat többek között a BMW-vel és a Mercedesszel.

A beruházásáért Magyarországon kívül Szlovákia, Csehország és Lengyelország versengett. A Hankook tavasszal előzetesen Szlovákiát választotta az új gyártótelepe helyszínéül, de később elállt ettől a tervétől, miután a szlovák kormány elutasította a vállalat fejlesztési támogatásra vonatkozó igényét.

A magyar kormánynak 60 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy nyilvánosságra hozza az állami támogatás összegét. A miniszter most csak annyit árult el, hogy „pici”.

A miniszter ötnapos japán és dél-koreai látogatása során „biztató megbeszéléseket" folytatott a Sonyval és a Toshibával. Kóka megjegyezte, hogy az ázsiai nagybefektetők jelentős felfutást várnak a plazmatévék gyártásában.

Az elmúlt két évben 210 milliárd forintnyi tőke áramlott Japánból Magyarországra, a befektetések 2005 és 2008 között több mint 3500 munkahelyet hoznak létre – jósolt Kóka.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.