Az eltérő adórendszerektől szenvednek a kis cégek az EU-ban
Európában a kis cégek jelentős hátrányt szenvednek el az adórendszerek különbözőségének számukra hátrányos volta miatt. Érdekvédelmi szövetségük a törvénykezés összehangolását követeli.
A kisvállalkozások a nagy cégek által elköltött összeg többszörösét - fajlagosan számolva akár a kétszázszorosát is - kénytelenek elkölteni azért, hogy megfeleljenek a nemzetközi adórendszerek követelményeinek - panaszolta Gerhard Huemer, a kis- és közepes vállalatokat tömörítő szervezet, a UEAPME gazdasági és pénzügyi igazgatója az EUReporternek adott interjúban.
- Ez nem egyszerűen nehézséget jelent a nemzetközi piacot megcélzó kisvállalkozásoknak, hanem sok esetben elháríthatatlan akadályt. Feltétlenül szükség van ennek a helyzetnek a megváltoztatására, ha azt szeretnénk, hogy a kis- és közepes vállalatok jelentős szerepet játszhassanak Európa gazdasági növekedésében - mondta Gerhard Huemer. - Az adózási rendszerek feltételeinek egységesítése a problémának csak egy részére jelenthet megoldást, hiszen a kisvállalkozások a nagy cégektől eltérően nem részesülnek egy egész sor olyan kedvezményben, amit a lebonyolított forgalom nagysága tesz elérhetővé. A kis cégek gazdasági ereje azt sem teszi lehetővé, hogy működésüket a kedvező adórendszerű övezetek egyikébe helyezzék át. Ez jelentős versenyhátrányt jelent a kisvállalatok számára az úgynevezett belső piacon.
A probléma megoldása érdekében az UEAPME néhány konkrét javaslatot tett. Egységes európai uniós adórendszer-feltételek bevezetését ajánlja, amely a kisvállalatok számára is vonzóbbá tenné a határokon átívelő gazdasági kapcsolatok kialakítását, egyúttal feltétele egy valóságos belső piac kiteljesedésének.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.