Senkinek sem kell a parádi kristály
A pályázatban megjelölt határidőig nem érkezett érvényes ajánlat a felszámolás alatt álló Parád Kristály Manufaktúra Rt. vagyonára - mondta a társaság felszámoló biztosa.
Ebben a helyzetben, várhatóan szeptemberben új pályázatot ír ki a felszámoló, a sikertelen tenderben szereplő 318,5 millió forintnál alacsonyabb árral - közölte Pintér Benedek.
Szerinte az eljárás során az ipari kultúra és az üzem működőképességének megőrzésére törekednek, ezért újra egyben hirdetik meg a gyárat és a termelő berendezéseket.
Ugyanakkor a termelés, a rendelésállomány tükrében, már csupán augusztus végéig tartható fenn. Ez azt jelenti, hogy a maradék 80 embernek is távoznia kell az üzemből - mondta Pintér Benedek.
A felszámolási eljárás az elmúlt év végén indult meg az akkor 380 embert foglalkoztató társaság ellen, azt követően, hogy a cég, több mint 300 millió forint tartozást halmozott fel a szállítókkal, az adóhatósággal és a hitelező bankokkal szemben.
A korábban, közvetetten az ÁPV Rt. által birtokolt társaságot a Magyar Befektési és Vagyonkezelő Rt. portfoliójának elemeként a belföldi tulajdonú Saye Kft. vásárolta meg.
Erre azok után került sor, hogy az elsősorban tengerentúli exportra termelő cég, immár három éve veszteségesen működik; elsősorban a dollár alacsony árfolyama miatt. A manufaktúra ugyanis termékeinek 70 százalékát Amerikában és Japánban, vagyis dollár elszámolás piacokon értékesítette.
Az üveggyár 2001-ben 1,1 milliárd forint forgalom mellett 120 millió forint veszteséget halmozott fel, 2004-re pedig 1 milliárdos forgalom mellett már 200 millió forintra nőtt a deficit. A társaság jelenleg 450 millió forinttal tartozik a hitelezőknek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.