2005. április. 06. 16:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. április. 06. 16:20 Gazdaság

A gyógyszerreklámok húzták a TV2 bevételeit

A TV2 kereskedelmi csatorna idén januárban 1,18 milliárd forintos bevételt könyvelt el, ami 24,2 százalékos növekedésnek felel meg az előző év azonos időszakához képest. A bevétel februárban 1,69 milliárd forintra nőtt, ami 7 százalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest.

Várdy Zoltán, a csatorna kereskedelmi igazgatója szerint az idei évet nyitó eredmények kiemelkedőnek számítanak ebben a hirdetői szempontból visszafogott időszakban. Januárban a gyógyszeripari cégek kiemelkedő aktivitása nagyban hozzájárult a bevételek növekedéséhez - áll a csatorna a hvg.hu-hoz eljuttatott közleményében.

"Az elért eredmények azt bizonyítják, hogy a TV2 által biztosított fix ár és a fogyasztó elérések garantált teljesítése továbbra is vonzó a hirdetők körében, hiszen így az ügyfél költségvetése ismeretében biztonsággal tudta tervezni, hogy milyen fajlagos költséggel, hány fogyasztót ér el" - teszi hozzá a közlemény.

Az igazgató szerint a bevételi struktúrának megfelelően a januári és februári összegek tartalmazzák a televízió teljes bevételét, ami a reklámszpotok és a szponzorálás esetében az ügynökségi jutalék értékét is magában foglalja.

A TV2-t működtető MTM-SBS Rt. csoport 2004-ben az előzetes - magyar számviteli szabályok alapján készült, nem konszolidált, nem auditált – adatok alapján 22,55 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 2,53 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta a tavalyi évet.

A társaság mérlegfőösszege az előző év azonos időszakához viszonyítva 12 százalékkal, 15,19 milliárd forintra nőtt 2004-ben, míg bevétele átlagosan 15 százalékkal növekedett.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.