A Just Do It szlogenjét újabban a Stand Up Speak Up váltotta fel, ám a felelős kiállást zászlóra tűző szlogen és az egymásba fonódó fekete-fehér karperecek nem mindenkinek tetszenek – még a sport világában sem. Gary Neville, a Manchester United (MU) focistája azzal vádolta a Nike-t, hogy pénzcsinálásra használja fel az antirasszizmus ügyét. Az angol válogatott védője a Hollandia elleni barátságos meccs után tette kijelentését; a meccsen egyébként a két válogatott játékosai demonstratívan, mezükön, pólójukon megjelenítve léptek fel a rasszizmus ellen. A februárban kicsúcsosodott vitában a sportszergyártó visszautasította a vádakat, amelyek Neville csapatának is kellemetlenek, hiszen a MU-t éppen a Nike szponzorálja sportfelszerelésekkel; a tízéves szerződés 300 millió angol fontról szól.

Nem fekete-fehér ügy © www.nike.com/standupspeakup

Neville csapattársa, Rio Ferdinand az Arsenal sztárjával Thierry Henryval, valamint a Spanyolországban játszó Roberto Carlos-szal és Ronaldinhoval együtt viselik a Stand Up Speak Up (SUSU) kampány fekete-fehér karpereceit, s a gesztust egyre többen veszik át. A kampány ötlete Henryé, a karpereceket a Nike gyártja és forgalmazza, a kampány kreatív anyagait a Wieden+Kennedy cég készíti. A nagyobb sportáruházakban, klubshopokban beszerezhető szalagokért cserébe a szurkolóktól egy minimum 2 eurós adományt kérnek. Az adományok a mozgalom központi alapjába kerülnek. A Nike közlése szerint a pénzt a rasszizmus okaival, az ellene való küzdelemmel foglalkozó, brüsszeli székhelyű King Badouin Alapítvány kezeli. A befizetett pénz 25 százaléka a karszalagok előállításának költségeit fedezi.

Neville szerint egyrészt a szigetország pályáin  ma már elenyésző a rasszista megnyilvánulások száma, másrészt a cég hatalmas pr-t kap semmiért. Igaz, Henry nem is a brit pályákon tapasztalható viszonyokra válaszul jelent meg a kampányban, hanem a spanyolországi rasszista megnyilvánulások okán. Novemberben a Bernaubeuban az angolok is tapasztalhatták mindezt, amikor Ashley Cole és Shaun Wright-Phillips megmozdulásaira huhogott néhány
drukker a spanyol-angol meccsen.

Kérdésünkre a Nike magyarországi képviseletétől azt a választ kaptuk, a karkötőket hamarosan nálunk is kapni lehet majd, várhatóan az értük kért adomány 500 forint lesz. Világszerte 5 millió darab készült a karkötőkből. Országonként helyi döntés kérdése, mikor csatlakoznak a SUSU kampányhoz a helyi üzletek.  

Miközben a kampányban részt vevő játékosok szándékaiban nincs okunk kételkedni, a Nike viselkedése kérdéseket vet fel. Egyes sportszergyártók körül hosszú évek óta nem ülnek el a viták és vádak, a többnyire szegény országokban levő gyártóüzemekben uralkodó állapotok miatt.

Indonéz ruhaipari dolgozók otthon Multiknak termelnek © Oxfam-Ashley Gilbertson

A jogvédő szervezetek legutóbbi jelentéseik publikálását a 2004-es athéni olimpiai játékokra időzítették, a sportszerűség és a fair play nemzetközi ünnepére. A „Play Fair at the Olympics” című beszámolóban az Oxfam és a Labour behind the Label (Munka a címke mögött) elnevezésű szervezetek a Puma, az Umbro, a Fila, az Adidas, a Nike, a Reebok és az Asics üzemeit vizsgálták Thaiföldön, Kínában, Kambodzsában, Bangladesben, valamint Bulgáriában és Törökországban. A The Guardian című brit napilap ismertette a beszámolót: többnyire olyan üzemekről szól, amelyek beszállítói a nagy cégeknek, nem ritkán többnek is.

Nyolcvan százalékban női munkások dolgoznak ezeken a helyeken, legtöbbször hat, a csúcsidőszakokban hétnapos munkaheteken, gyakorta napi 16-18 órás műszakokban, megfelelő szünetek beiktatása nélkül. A legtöbb üzemben a helyi tulajdonosok komolyan vehető szerződés nélkül foglalkoztatják a munkásokat, nem garantálják számukra a minimálbért, a túlmunka kifizetését, és a táppénzt sem. Várandós anyák alkalmazása,  a nők szexuális zaklatása szintén gyakori. Rendszeres a túlóráztatás, és az is, hogy ezeket a munkaórákat nem fizetik meg. A túlmunka visszautasítása elbocsátáshoz vezethet, ez a beszámoló szerint Bulgáriában is megtörtént, igaz, nem a Nike, hanem a Puma részére termelő egyik üzemben. Nem ritka, hogy kirúgják az üzemekből azokat a dolgozókat is, akik élnének a szervezkedés jogával. Az Oxfam Nike-watch (Nike-figyelő) elnevezésű weboldala példákat is említ; legutóbb 2004. októberében a thaiföldi MSP Sportswear nevű cégtől, a Nike és a Decathlon beszállítójától bocsátottak el három dolgozót, mert tisztséget vállaltak egy újonnan alakult szakszervezetben, további kilenc szakszervezeti tagot pedig folyamatos zaklatás ér.

Színes karperecek -Jótékonyság és marketing

Elsőre divatos kiegészítőknek vélné a járókelő az egyre többek csuklóján feltűnő színes plasztik karpereceket. Popsztárok, színészek, sportolók és hétköznapi emberek egyaránt hordják például azokat a sárga karkötőket, amelyeket a világbajnok, többszörös Tour De France győztes kerékpáros, Lance Armstrong rákellenes alapítványa bocsátott ki. A súlyos rákbetegségéből kigyógyult sportoló kampányában többféle áron lehet hozzájutni egy-egy ilyen Livestrong feliratú karperechez, tehát mindenki anyagi lehetőségeihez mérten támogathatja az alapítványt. Pink karpereceket egyelőre hazai hírességeken látni. A Megasztár produkció karkötőit december óta árusítják, a 300 forintos karperecek teljes bevétele a Gyermekélelmezési Alapítványt támogatja.

A Nike kijelentette, üdvözli a beszámolót és azt is, hajlandó együttműködni független csoportokkal a távoli üzemek állapotainak ellenőrzésében. A cég - állították a beszámoló megjelenése után - 80 embert foglalkoztat csak azért, hogy ellenőrizzék, a beszállítóknál megfelelőek-e a munkakörülmények, egyeznek-e a Nike előírásaival. Egyben jelezték, a vásárlásaikat is attól teszik függővé, az üzemek betartják-e ezeket az előírásokat.

A Nike ennek ellenére évek óta az emberjogi megfigyelő szervezetek célkeresztjében van. S noha már a kilencvenes évek végén kötelezőnek fogadta el magára nézve a szervezetek által kikényszerített üzemi munkajogi és etikai kódexet, sokak szerint ennek több elemét nem tartja be, illetve tartatja be a szerződéses üzemekkel.

Pedig Phil Knight, a Nike vezérigazgatója – és nem mellesleg az egyik legtökéletesebb brand megalkotója – még 1998 májusában, nem kis részben az emberjogi szervezetek nyomására jelentette be, hogy a munkafeltételek, a jogi- és etikai kódex tekintetében komoly javulást akarnak elérni. Hat fő vállalásuk volt; eszerint az összes Nike-üzemet megfeleltetik az amerikai munkahelyi előírásoknak, a cipőgyárakban 18-, a ruhaüzemekben 16 éves kor alatti dolgozókat nem foglalkoztatnak, az üzemekbe beengedik a nem-kormányzati megfigyelőket is, kiterjesztik a dolgozóknak szánt oktatási programokat, Vietnamban, Indonéziában, Thaiföldön és Pakisztánban családtámogatási programot indítanak, valamint támogatják az egyetemek és független kutatók olyan projektjeit, amelyek a felelős üzleti viselkedés módszereiről szólnak.

Henry a sajtókampányban Így gondolta? © Nike

Ehhez képest a weben folyamatosan fut egy évekkel ezelőtt indított aláírásgyűjtő kampány, egy olyan petícióhoz keresve támogatókat, amely a Nike-t rávenné, hogy Indonéziában legalább négy dolláros, Kínában és Vietnamban legalább három dolláros napi bért garantáljon a munkásoknak, annyit, amennyi az étkezés, közlekedés és szállás minimális költségeit fedezi ezeken a helyeken. Továbbá engedje meg, hogy független monitoring szervezetek rendszeresen megtekinthessék az üzemeket – ez amúgy régi követelése maguknak a megfigyelőknek is.

Az 1988-as alapítású, San Francisco-i központú Global Exchange nevű emberjogi szervezet folyamatosan napirenden tartja a kérdést, mert szerintük a Nike ígéretei ellenére kevés történt a viszonyok normalizálása érdekében. Azt állítják, 2004-ben még mindig nem volt lényeges javulás, és a cég inkább pr-kérdésként, semmint emberjogi problémaként kezeli az ügyet. A biztonságos munkahelyek tekintetében például történt előrelépés, kevesebb az egészségre ártalmas munkahely, ám a nem kormányzati megfigyelőket még mindig nem engedik be az üzemekbe és nem teszik átláthatóvá a működést sem. Az emberjogi szervezet állításai között szerepel, hogy a cég nem védi, vagy nem képes megvédeni azokat a dolgozókat, akik felemelik szavukat az üzemekben tapasztalható viszonyok ellen. De a legsúlyosabb vád mégis az, hogy szerintük a munkabérek még mindig nem elegendőek a megélhetéshez, a Nike manipulált statisztikákkal igyekszik bizonyítani, jobb a bérezés, mint korábban, és még mindig előfordul, hogy 70 órás munkaheteken foglalkoztatják a dolgozókat.

A hvg.hu kérdésére a Nike megerősítette, jelenleg nincs Magyarországon olyan üzem, amely a cég részére termel. Kelet-Európában Bulgáriában és Litvániában vannak Nike-üzemek. 2001-ben vezették be a New Source Approval Process nevű eljárásrendszerüket, amely abban segíti a céget, hogy az újonnan szerződő üzemekkel kapcsolatban mérlegelni tudja, egy-egy üzem megfelelő beszállító lesz-e. Egy új partner bekapcsolásánál a termelési folyamatba főként gazdaságossági- és költség-kockázatokat mérlegelnek - szólt a tájékoztatás.