2005. február. 04. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 04. 11:13 Gazdaság

KSH: decemberben csökkent az ipari termelés

Az ipari termelés az előzetes adatok szerint tavaly 8,3 százalékkal nőtt 2003-hoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

2004 decemberében a termelés a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 3,9 százalékkal csökkent az előző havi, és - munkanaptényezővel korrigálva - 1,4 százalékkal csökkent a 2003 decemberi szinthez képest.

Kiigazítatlan számok alapján a termelés a 2003 decemberit 3,5 százalékkal haladta meg 2004 utolsó hónapjában.

Az ipari termelés alakulása megfelel az előzetes elemzői várakozásoknak.

Belyó Pál, az Ecostat Gazdaságelemző Intézet igazgatója elmondta: az adatok azt mutatják, hogy 2003 második félévéhez képest tavaly lassult a termelés növekedése. Hozzátette, hogy 2003 második félévében jó volt a konjunktúra, ami 2004 második feléről már nem mondható el.

Belyó Pál elmondta, előrejelzésük szerint az idén éves átlagban 6 százalék körül nő az ipari termelés. A 2004. évi adatok megerősítik a kutatóintézetnek azt a feltételezését is, hogy 2005 első félévében 5 százalék fölött stabilizálódik a termelés növekedési üteme - tette hozzá.

Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója kifejtette: a 8,3 százalékos éves adat megfelel várakozásaiknak, társaságuk csupán 0,2 százalékponttal jelezett nagyobb értéket. A GKI előrejelzése szerint 2005-ben az ipari termelés 8 százalék körül nő.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.