2004. december. 10. 08:29 MTI Utolsó frissítés: 2004. december. 10. 08:39 Gazdaság

Már Magyarországon is a Carlsberg forgalmazza a Holsten sörmárkát

Magyarországon is erősíteni kívánja piaci pozícióit a Carlsberg A/S leányvállalata azzal, hogy forgalmazza az ismert német sörmárkát, a Holstent.

Bárdi Róbert, a Carlsberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója közölte: mindez annak nyomán vált lehetővé, hogy anyacégük meghatározó részesedést szerzett a német Holsten sörgyárban.
 
Az ügyvezető igazgató elmondta: Magyarországon a Holsten márkát húsz éve forgalmazzák. A Borsodi Sörgyár 1994 óta gyártotta is a márkát. Ez év közepétől a Carlsberg Hungary vette át a forgalmazását és importból szerzi be.

A Carlsberg Hungary piaci részesedése a magyar sörpiacon az idei első nyolc hónap adatait figyelembe véve 1,5 százalék körüli. Bárdi Róbert nem zárta ki, hogy esetleg sörgyártásba is fogjon a Carlsberg Magyarországon hosszabb távon, mondván: minden, a cég számára kedvező lehetőséget megfontolnak. Ám rövid távú terveik között ez nem szerepel.
 
Az ügyvezető igazgató szerint a magyar sörpiac igen kemény terep, mivel a világ öt legjelentősebb sörgyártója közül négy jelen van.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.