2004. november. 19. 08:49 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Új privatizációs pályázat a Malévra

Eredménytelennek nyilvánította a Malév magyar nemzeti légitársaság privatizációs pályázatát az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.

Az ÁPV Rt. indoklása szerint az egyetlen ajánlattevő, az Aviation Solution International konzorcium „nem tett eleget teljes mértékben a Malév privatizációs koncepciójáról szóló kormányhatározaton alapuló pályázati kiírásnak". A privatizációs szervezet azt ugyanakkor nem hozta nyilvánosságra, hogy az elvárások közül melynek, vagy melyeknek nem felelt meg az ajánlat.



Az ÁPV Rt. az iparág piaci környezetének újbóli vizsgálata után hamarosan új pályázatot ír ki a légitársaság értékesítésére.



A Malév privatizációs pályázati anyagát eredetileg négyen vásárolták meg és közülük egy tett ajánlatot. Az ajánlattevőnek a vételáron kívül tőkeemelésre is kötelezettséget kellett vállalnia, ezen kívül be kellett mutatnia a nemzeti légitársaság státuszra vonatkozó elképzelését.



Az ÁPV Rt. a Malév teljes állami tulajdonban lévő csomagját, az összes részvény 99,95 százalékát kínálta nyilvános, egy fordulós pályázaton eladásra.



A légicég privatizációja iránt nyilvánosan kifejezte érdeklődését a kínai Hainan Airlines, az osztrák Austrian Airlines (AUA), valamint az izlandi Icelendair. Sajtóértesülések szerint a tenderdokumentációt megvásárolta a Demján Sándor nevével fémjelzett Euroinvest is.



Az ismeretlen tulajdonosi hátterű Aviaton Solution International képviselője az a Kovács Ferenc, aki hosszabb ideig a Malév vezérigazgató-helyettese, majd a 90-es évek végén rövid ideig a vezérigazgatója volt. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. március. 25. 06:30

A láthatatlan járvány: már nem a szívünkkel és a keringésünkkel van a legtöbb gond, hanem az idegrendszerünkkel

Miközben a szív- és érrendszeri, valamint onkológiai betegségeket kiemelt figyelem övezi, megdöbbentően sok, több mint hárommilliárd ember szenved idegrendszeri eredetű betegségektől. Mi minden okozza ezt a jelenséget, és miért egyre nagyobb ennek az egészségügyi és társadalmi költsége? Milyen jó hírek ellensúlyozzák a riasztó adatokat? Dóczi Tamás idegsebésszel, a Pécsi Tudományegyetem professzorával beszélgettünk.