2004. november. 05. 08:26 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Rendesen esik az olaj ára

A spekuláció mellett befolyásolhatta az árakat az e heti amerikai elnökválasztások kimenetele, az USA stratégiai olajtartalékának változása, illetve az is, hogy Jasszer Arafat már nincs befolyással a közel-keleti politikai színpadra.

Pénteken folytatódtak a kőolaj szabadpiacán a sokak szerint spekulációs célú eladások, ám szakértők szerint ez nem jelenti azt, hogy fordulat történt volna. Idővel ismét hathatnak a tényleges piaci kereslet-kínálati viszonyok.



A szakértők szerint nem lehet tartós ármérséklődésről beszélni, mert az amerikai petrolkémiai termék készletek a hetedik hete nem növekednek, miközben a fűtőolaj iránti igény októberben 8,1 százalékkal állt a tavalyi azonos időszakban mért szint felett, jelezve, hogy növekedhet a keresleti nyomás a tél közeledtével.



A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, decemberi határidőre péntek reggel hordónként (159 liter) 48,59 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus ACCESS jegyzésében, 23 centtel olcsóbb a csütörtöki New York-i zárónál. Csütörtökön a WTI 2,06 dollár csökkenéssel 48,82 dolláron zárt decemberi jegyzésre, napi csúcsa 50,95 dollár volt.



Csütörtökön az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta decemberi lejáratra hordónként 1,55 dollár veszteséggel 46,01 dolláron fejezte be a kereskedést a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE). (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.