2004. július. 07. 19:18 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Jukosz-ügy: Hodorkovszkij felajánlotta pakettjét

Az orosz végrehajtók szerdán beindították a kényszereljárást, hogy érvényt szerezzenek a Jukosz olajcéget 3,4 milliárd dolláros adóhátralék megfizetésére kötelező bírói döntésnek.

Eközben a cég fő részvényese, a bíróság előtt álló Mihail Hodorkovszkij megerősítette: csakugyan kérte a cég igazgatótanácsát, hogy a főrészvényesek pakettjét használják fel a kormánnyal folyó rendezési tárgyalásokon. A csőd elkerüléséhez meg kell tenni ezt a lépést Hodorkovszkij szerint, aki egyben kérte az igazgatótanácsot, hogy ne jelentsen csődöt - közölte a volt Jukosz-vezér ügyvédje, Anton Drel az Eho Moszkvi rádióban, miután felkereste védencét a fogházban.



Előzőleg az igazságügyi tárca jelezte: miután a Jukosz öt napon belül nem fizette ki önként a 2000-ről megítélt adóhátralékot, a moszkvai bírósági végrehajtók bűnügyi eljárást indítottak, hogy kényszerrel érvényesítsék a behajtási végzést. Alekszandr Sadrin Jukosz-szóvivő szerint a rendfenntartó erők képviselői iratok után kutattak a cég részvényeit kezelő M-Rejesztr irodában, de ezt az irodánál tagadták.



Elemzők szerint lehet, hogy a végrehajtók már csütörtökön hozzálátnak a Jukosz eszközeinek lefoglalásához. Valószínűbbnek tartották azonban a szabályozott fizetésképtelenségi eljárást csődbiztos kinevezésével. Ez esetben először az adóhatóság, majd a hitelezők, s utánuk a beszállítók követeléseit kell kielégíteni. Mindamellett a vállalat vezetői még tárgyalásban álltak a kormánnyal egy olyan peren kívüli egyezségről, amely elkerülhetővé tenné a csődöt. Szergej Satalov pénzügyminiszter-helyettes kedden célzott arra, hogy a cég esetleg haladékot kaphat adóhátralékának kifizetésére. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.