2004. június. 08. 17:49 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Teljeskörű földállamosítás Zimbabwében

Az összes földbirtok államosítását célzó tervet jelentett be kedden Robert Mugabe zimbabwei elnök kormánya, felülírva az elmúlt négy év agrárreformnak nevezett intézkedés-sorozatát.

Az állami kézben lévő Herald című újság jelentése szerint az összes termőföld birtoklevelét semmisnek fogják nyilvánítani, és a birtokleveleket államilag kibocsátott, 99 évre szóló haszonbérleti szerződések váltják majd fel.



"Végül minden föld állami lesz, és nem maradhat egyetlen magánbirtok sem" - idézte a lap John Nkomót, az agrárreform miniszterét. Nkomó ugyanakkor nem közölte, hogy az államosítást mennyi idő alatt készülnek végrehajtani.



A 2000 júliusában elindított agrárreform meghirdetett célja az volt, hogy a fehér kisebbség kezében lévő farmok túlnyomó részét nincstelen fekete zimbabweieknek adják.



A reform keretében több mint ötezer fehér farmer birtokát sajátították ki gyakran erőszakkal. A kisajátítás nemegyszer a fehérek birtokosok, földtulajdonosok elleni agresszióba csapott át. Az így megszerzett mintegy 11 millió hektár termőföldet közel 200 ezer fekete családnak osztották ki.



A program végrehajtása azonban - a bizonytalan csapadékkal párosulva - tönkretette a dél-afrikai agrárország gazdaságát, és politikai összecsapásokat okozott, miután a reform bírálói szerint a legjobb földterületeket Mugabe elnök híveinek utalták ki, s e földek jelenleg nincsenek kellően kihasználva, illetve parlagon hevernek. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.