Vicc lenne az athéni olimpia elhalasztása?
Georgesz Szufliasz környezetvédelmi miniszter levélben fordult Karamanlisz kormányfőhöz, melyben kifejtette aggályait a sportlétesítményeket érintő és infrastrukturális építkezések késése miatt. "Ez egy vicc" - mondta a hírekre reagálva Teodorosz Russzopulosz tájékoztatásügyi miniszter.
Szufliasz már az elmúlt héten is nagy megrökönyödést váltott ki, amikor közölte, hogy ő már 1997-ben ellenezte a játékok megrendezését. Jelenlegi állásfoglalásában a miniszter hangsúlyozta: mintegy két hónappal az augusztus 13-ai nyitóünnepség előtt a belépők 65 százaléka még a pénztárakban van, az építkezések befejeztével pedig jelentősen nőhet a munkanélküliség az országban. Az olimpiai projekt felfüggesztéséről hamarosan négyszemközt tárgyal majd a miniszterelnökkel.
A szervezőbizottság (ATHOC) szóvivője válaszul kijelentette: a seregszemle biztosan nem lesz veszteséges, és az efféle nyilatkozatok ártalmasak a nyári játékokra, továbbá rossz légkört teremtenek néhány héttel a kezdés előtt.
A görög kormány csütörtökön határozottan cáfolta, hogy a játékok elhalasztásának gondolata bármilyen formában felmerült volna. "Ez egy vicc" - mondta a hírekre reagálva Teodorosz Russzopulosz tájékoztatásügyi miniszter, aki hozzátette: nem tud arról, hogy a környezetvédelmi tárcát irányító kollégája levélben fordult volna a kormányfőhöz. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.