Nem emelt kamatot a Fed
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden 46 éves mélyponton, 1 százalékon tartotta irányadó napikamatát.
A Fed diszkont rátáján sem változtatott, az továbbra is 2 százalék. A Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) legutóbb március 16-án hozott döntést kamatáról és akkor - a piaci várakozásoknak megfelelően - nem változtatott az irányadó kamatszinten, így az továbbra is 1,00 százalék maradt. Most többen már emelésre számítottak, még többen egy júniusi emelésre.
A Fed tavaly június 25-én csökkentett utoljára, a jelenleg is érvényes 1,00 százalékra. Ezt megelőzően 2001-ben csak csökkentett, majd 2002-ben és tavaly összesen két esetben csökkentett, számos esetben pedig változatlanul hagyta a kamatszintet. 2001. január elején a Fed kamatszintje még meghaladta a 6 százalékot, 2002. elején már csak 1,75 százalék volt. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.