2004. április. 14. 13:24 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Két-három éven belül tőzsdén a fapados Wizz Air

Az első magyar olcsójegyes légitársaság a magánbefektetők és kockázatitőke-alapok finanszírozásának lezárása után a tőzsdéről is befektetést akar szerezni.

A Wizz Air elsődleges nyilvános részvénykibocsátását két-három éven belül tervezik, bár pontos dátumról még korai nyilatkozni – mondta Váradi József egy televíziós interjúban. A társaság vezérigazgatója azt is hozzátette: az utasszállítást május 19-én kezdő légitársaság elsősorban a kisebb forgalmú közép-európai repülőtereken akar tevékenykedni, fő profilja Közép- és Nyugat-Európa összekötése lesz.



A jelenlegi hat Airbus A 320-as repülőgép mellé az idén még hármat szereznek be, utána pedig évente tíz géppel tervezik gyarapítani a flottát. A Wizz Air már a negyedik Magyarországra is repülő, de az első magyar tulajdonban lévő olcsójegyes társaság. Alapítója és vezetője a Malév korábbi vezérigazgatója, Váradi József. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés