2004. április. 06. 16:39
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Támadnak a zombi-részvények
Feledkezzünk meg a blue chipekről! A nagy pénzt fellendülés idején azok a részvények hozzák, amelyek korábban már halottnak tűntek, majd váratlanul feltámadtak, és most óriási hozamokkal örvendeztetik meg tulajdonosaikat – ajánlja a CNN.
A kanadai hálózati eszközöket gyártó Nortel részvényei a technológiai szektor összeomlása idején 1 dollár alatt voltak, tavaly már 5 dollár felett kereskedtek vele. A Lucent Technologies 1,46 dollárról 5 dollárra tornázta fel magát, vállalati telefonrendszereket gyártó leányvállalata, az Avaya két év veszteséges működés és tőzsdei árzuhanás után tavaly nullszaldót jelentett és a S&P részvényindex legjobban teljesítő papírja volt, 180 százalékos növekedéssel – mutat rá a CNN Money.
A tavalyi év sztárjai egyértelműen azok a technológiai papírok voltak, amelyeket a dotkom-lufi szétpukkanása után mindenki szeretett volna elfelejteni. A profitot fel nem mutató, de valós értékük többszörösén forgó részvények mögött álló cégek 2001-2002-ben - veszteséges működésük mellett - szinte felszámolási értékük alatt cseréltek gazdát a piacon. E társaságoknak némelyikéről azonban kiderült, hogy valódi termékeik vannak, amelyek valódi bevételt, sőt nyereséget hoznak.
A 6,05 dollárról 24,91 dollárra erősödő, szélessávú távközlési eszközökhöz és félvezetőkhöz alkatrészeket gyártó PMC Sierra Inc.-en, a 1,91-ről 17,16 dollárra erősödő telefonos fizetési rendszereket gyártó Mamma.com Inc.-en és a 13,68-ról 105,37 dollárra emelkedő mobilkommunikációs Research in Motionon az éber magyar befektetők is szépen kerestek tavaly.
A magyarok elég jók a nyerő részvény kiválasztásában: tíz papírból átlagban egyet eltalálnak, és az behozza azt, amit a többin elvesztenek – mondta el a hvg.hu-nak egy értékpapír kereskedő, hozzátéve: bukni azok szoktak, akiknek nincs elég pénzük, hogy biztosítékként újabb és újabb összegeket fizessenek be, s ezáltal nem tudják kivárni a papír feltámadását.
Az említett részvények persze már erősen spekulatív befektetések. Az igazi „kukaérett” hulladékrészvények 1 dollár alatt vannak: a 60 centről 4,2 dollárra dráguló Sirius Satellite Rado, vagy az Ask Jeeves keresőportál klasszikus zombi volt. Utóbbi tavalyelőtt 92 centen forgott, - ami a 2003-ban elért egy részvényre jutó nyereségnek mindössze kétszerese, - majd 32 dollárra drágult. A 2002-ben még 1,66 dolláron tanyázó autórádió-gyártó XM Satellite Radio Corp. 1,66 dolláros árfolyamáról már az iraki háború kisebb tőzsdei pánikot keltő hírére sem tudott tovább esni, majd 30,96 dollárig emelkedett.
Az internetbe vetett megújult hitnél tavaly csak a kínai gazdasági csodába vetett hit nagyobb, így a kínai internetes és SMS-szolgáltatók, mint a NETES, a SINA és a SOHU papírjai meredeken hatványozottan emelkedtek, egy dollár alól indulva megötszörözték értéküket – összegezte Jónap Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. külföldi-részvény elemzője.
A technológiai cégek többségén már megkeresték a nagy pénzt, a papírok néhány esetben már túlértékeltek, a következő kedvenc a biotechnológia is kezdi kifutni magát, a jelenlegi divat a nonotechnológia. Jónap egyik kedvence, a nano-mezőnybe tartozó NVE Corp. 5,75 dolláros mélypontjáról 69,69 dollárra is felment.
A zombik megtalálása ügyességet igényel. Akik sasszemmel figyelik az amerikai és néha a londoni vagy frankfurti részvénypiacokat, azok rábukkanhatnak olyan részvényekre, amelyekkel hirtelen sokkal többen kereskednek, mint korábban, vagy rövid idő alatt 15-25 százalékkal drágulnak vagy zuhannak. Ezekkel a cégekkel valami történik, amire nem árt figyelni – állítják elemzők. Ha a papírok ára hirtelen emelkedni kezd, érdemes beszállni a vásárlásba, mert az amerikai piacon ha egy papír megindul egy irányba, akkor az általában ugyanabba az irányba menetel egy darabig. Ugyanígy érdemes shortolni is, ha egy részvény nagy forgalom mellett komoly esésbe kezd – mondta a hvg.hu-nak egy budapesti értékpapírcég külföldi részvényekkel kereskedő brókere.
Nem árt azonban észben tartani, hogy zombi-részvényekbe invesztálni kockázatos játék. A legtöbb részvény nem véletlenül került padlóra, és többségük ott is marad. Bármilyen olcsó is egy papír, értéke bármikor lecsökkenhet nullára. Nem ajánlatos e részvényeket hitelből sem vásárolni, és a hagyományos blue chipekből álló portfoliónknak maximum 10 százalékát szabad ilyen papírokba fektetni, hogy ha tévedtünk, még kibírjuk a veszteséget – javasolja Jónap.
Nagy hiba összetéveszteni a talpra állás első jeleit a cég tartós felvirágzásával: a vállalatokat csőd felé vezető problémák nagyobb része nem tűnik el egy csapásra. A 2001. szeptember 11. után padlóra került légitársaságok közül a S&P 500 indexből éppen kiesni készülő, csőd felé tartó AMR Inc. (az American Airlines anyavállalata) részvényei tavaly 1 dollárról 11 dollárra erősödtek. Ráfázott azonban az, aki a hasonló profilú UAL Corp. (az United Airlines anyacége) részvényeit kezdte felvásárolni; az UAL ugyanis nem tudta megoldani a problémáit, és csődbe ment.
A hirtelen divatba jött részvényekből tudni kell időben kiszállni – figyelmeztet Jónap. Még a csőd előtt álló Enron-nak és WordCom-nak is volt egy rövid időszaka - a botrány kitörése után, de még a csődbemenetel előtt -, amikor megnégyszerezték-ötszörözték értéküket, de azután tudjuk, mi lett a vége.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.