2004. március. 31. 10:20 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Hollandia is átlépte az EU költségvetési deficit-küszöbét

Korábban Hollandia erősen bírálta Németországot és Franciaországot, amiért rendszeresen megsértették az Európai Unió költségvetési eladósodási korlátra vonatkozó szabályát.

Hollandia szerdán közölte, hogy maga is átlépte a költségvetési hiánynak a nemzeti össztermék (GDP) 3 százalékában megszabott korlátját. A pénzügyminisztérium szóvivője azután ismerte be a helyzetet, miután a holland sajtó nyilvánosságra hozta a statisztikai hivatal bizalmasan kezelt számításait arról, hogy 2003-ban a hiány a GDP 3,3-3,4 százalékát tette ki. Korábbi kormányzati számításokban 3,0 százalékos hiány szerepelt 2003-ra.



A pénzügyminisztérium szóvivője nem közölt pontos deficitadatokat, így arról sem nyilatkozott, hogy a helyi kormányzatok eladósodására visszavezethető hiány mérséklése kiadáscsökkentő intézkedéseket von-e maga után. A holland lapok szerint a kormánynak 2,45 milliárd eurós újabb költségvetési kiadáscsökkentésről kellene döntenie, enélkül ugyanis a költségvetési hiány 2004-ben a GDP 3,3 százalékára rúgna. A jobbközép kormány az idei évre 2,9 százalékos költségvetési hiányt prognosztizált. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.