2004. március. 19. 15:17 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Parmalat Hungária Rt: megindulhat a felszámolás

A felszámolási eljárás "legkorábbi időpontban" történő megindításáról szóló végzés meghozatalát kérte a Parmalat Hungária Rt. a Fejér Megyei Bíróságtól.

"A kialakult helyzetben nincs más lehetőségünk, mint a felszámolás" - jelentette ki Cristiano Villani, a Parmalat Hungária Rt. elnök-vezérigazgatója a cég dolgozóinak csütörtöki keltezéssel írt levelében. Az elnök-vezérigazgató azt is közölte a dolgozókkal: nem fellebbeztek a benyújtott felszámolási kérelmek ellen. Kérték a bíróságot, mielőbb hozza meg a felszámolás elindításáról szóló végzést, hogy "a felszámoló mihamarabb, - már a jövő héttől - megkezdhesse a munkáját". A cég vezetője szerint sikerült fenntartani a társaság működését, és így biztosítani a munkabérek kifizetését.



A Parmalat Hungária Rt. ellen eddig hét hitelező kért a bíróságtól felszámolási eljárást. A kérelmet elsőként, január végén a cég olasz érdekeltségű szállítója, a Catone Kft. nyújtotta be. A tartozás elismeréséről március 16-án éjfélig kellett volna nyilatkoznia a Parmalatnak, azt a megadott határidőig nem tette meg, hanem beadványban kérte a felszámolási eljárás megindítását. Az MTI úgy tudja: a Parmalat magyarországi vállalata több mint 5,5 milliárd forint lejárt követeléssel tartozik a hitelezőinek.



A tejtermelők a gyár folyamatos működtetése érdekében március elején írásban ajánlatot tettek a Parmalat többségi tulajdonosának arra vonatkozóan, hogy átmenetileg bérbe vennék az üzemet.
zöldhasú
Hirdetés