2004. február. 27. 09:04
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Gazdaság
Több áruházlánc szünetelteti a műtej forgalmazását
Azonnali hatállyal, meghatározatlan ideig több áruházlánc is felfüggeszti a „tejimitátumok” forgalmazását – jelentette be Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára.
A tejimitátumok elterjedése nagymértékben hozzájárult a tejpiac szétzilálódásához – tette hozzá. A közlés hallatán a tejtermelők minden bizonnyal fellélegeztek, hiszen ettől a lépéstől az államtitkár is a belföldi tejeladások tízszázalékos felfutását várja.
A GfK Piackutató Intézet adataiból kiderül, a reggeli italok az utóbbi két évben jelentős vevőkört hódítottak meg. Míg 2002-ben a magyar háztartások 403 millió liter tejet és 74 millió liter reggeli italt vásároltak, tavaly a tejfogyasztás 384 millió literre esett vissza, miközben a reggeli italból már 94 millió litert adtak el.
A kereskedők megosztottak a kérdésben. Egy részük – például a Spar, a CBA, az Auchan és a Metro – csatlakozott az agrártárca kezdeményezéséhez, más láncok viszont egyelőre kivárnak. Ez azzal maghyarázható, hogy le kell mondaniuk egy biztos forgalmat hozó termékről, és esetleg szembe kell nézniük némi forgalomcsökkenéssel – írja a Népszabadság.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.