Adót csökkentenek az EU-csatlakozásra váró országok
A csatlakozásra váró kelet-európai országok erőteljesen csökkentik az adókat, kevesebb mint egy évvel a belépés előtt. Céljuk az, hogy ezzel csábítsák a nyugati beruházókat.
Amennyiben a nemzeti parlamentek mindehhez beleegyezésüket adják, az új tagállamokban az adókulcsok messze a jelenlegi tagországokban hatályban lévő adókulcsok alatt maradnak. Az átlagos adókulcs ugyanis a mostani tagországokban 31,7 százalékos.
A cseh pénzügyminisztérium nem csinál titkot abból, hogy hogy az adócsökkentéssel Szlovákia példáját kívánta követni. A két ország az 1993-ban bekövetkezett szétválás óta amúgy is verseng a beruházókért. A kiszámthatatlan pozsonyi helyzet miatt a csehek jóval több beruházót vonzottak. Időközben azonban egyes elemzők szerint Szlovákia a térség mintadiákjává vált. S az alacsony adók mellett Szlovákiában kedvező tényezőt jelentenek a bérköltségek, amelyek 30 százalékkal a cseh bérköltségek alatt maradnak.
Az adókulcs csökkentésének jótékony hatásával a lengyel kormány is tisztában van. Lengyelország mindeddig arról volt híres, hogy a cégekre magas terheket rótt. Ilyen körülmények között a vállalkozói adó csökkentése igen jó jelzés, még akkor is ha csak a gazdasági környezet egy részét érinti - vélekedtek elemzők.
Az Európai Unióba való belépéssel azonban a szóban forgó országoknak le kell mondaniuk a beruházók vonzásának erről a jól bevált eszközéről. A csatlakozási tárgyalásokon az Európai Bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy mindenfajta adóelőnyt fokozatosan meg kell szüntetni. Brüsszel ugyanis azon a véleményen van, hogy mindenfajta kivétel - így a külföldi cégek esetleges adómentessége - egyfajta állami segítséggel ér fel, s mindez akadályozza a szabad versenyt.
Amikor viszont EU-tagok lesznek, a kelet-európaiaknak tartózkodniuk kell az adócsökkentéstől. Noha az unióban még nincs egységes adójog, június elején a tizenöt tagállam megállapodott abban, hogy egyfajta magatartási kódexet léptet életbe, egyfajta adóetikettet, s mindent megtesz annak érdekében, hogy a versenyt különböző "adóajádékokkal" ne zavarja meg.
Egy régi EU-tag azonban ebben a vonatkozásban is lekörözi az újonnan belépőket. Írországban messze a legalacsonyabb az adókulcs. A vállalatoknak csak 12,5 százalékos adóval kell szembenézniük. (MTI)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.