Rekordnyereség után nem fizet osztalékot az OTP Bank
Az OTP Bank Rt. igazgatósága nem javasolja a közgyűlésnek osztalék megállapítását a 2002. évre, annak ellenére sem, hogy a legnagyobb hazai kereskedelmi bank rekordnagyságú, 40 milliárd forintot jóval meghaladó nyereséggel zárta a tavalyi évet. Az osztalékfizetés elemzők szerint azért marad el, mert a hitelintézet terjeszkedni akar: potenciális felvásárlási célpont lehet a bolgár DSK Bank és a magyar Postabank.
A bank tavaly a névértékre vetített 27,5 százalékos osztalékot fizetett részvényeseinek; akkor az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor még azt mondta a tulajdonosoknak, hogy a jövőben is hasonló, az éves eredmény egynegyede körül alakuló osztalékfizetési rátára számíthatnak. A Portfolio.hu tőzsdei internetes szaklap számításai szerint egy ekkora osztalékfizetési ráta a 2002-es év eredménye után részvényenként közel 40 forintos osztalékkal járt volna. A bank vezetői azonban az utóbbi időben hangsúlyozták, hogy amennyiben lehetőség lesz az OTP csoport további terjeszkedésére, úgy a bank eredményét erre, és nem osztalékfizetésre fordítják.
Az OTP jelenleg két olyan stratégiai befektetési lehetőséget láthat maga előtt, amely indokolhatja, hogy eltér a korábban bejelentett osztalékpolitikától. A bolgár DSK Bank megvásárlása elemzők szerint közel 200 millió eurójába (kb. 50 milliárd forint) kerülne a magyar hitelintézetnek, ám az OTP minden bizonnyal indulni fog a Postabank privatizációs tenderén is, hiszen korábban már tett ajánlatot a magyar kereskedelmi bank megvételére az államnak. Amennyiben a banknak sikerülnek az akvizíciók és az OTP sikeres regionális bankká nőheti ki magát, úgy a részvények jövőbeli árfolyamemelkedése kompenzálhatja a tulajdonosokat a most elmaradt osztalékfizetés miatt - állítják az elemzők.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.