Vasárnaptól átlagosan 18 százalékkal emelkedik a vonatjegyek ára Romániában.
A veszteséggel küszködő román államvasutak (CRR) vasárnapi közlése szerint az emelést a társaság új pénzügyi stratégiája, illetve átszervezése, valamint az üzemanyag, az energia és az alkatrészek árának növekedése indokolja. A társaság tavaly szeptemberben 8 százalékkal emelte az árakat.
A CFR a tavalyi évet 1,04 milliárd lej (239 millió euró) veszteséggel zárta, adósságai pedig elérték az 5,21 milliárd lejt (1,24 milliárd euró), ebből 2,57 milliárd lejjel (612 millió euró) az állami költségvetésnek és a társadalombiztosításnak tartozik. A román államvasutak valamennyi részlegétől az idén összesen hatezer embert bocsátanak el és ezer kilométer vasúti pályát is felszámolnak.
A román kormány újabb kétéves elővigyázatossági hitelszerződést kötött a Nemzetközi Valutaalappal, a 3,6 milliárd euró értékű hitelmegállapodás március végén lépett hatályba. A román kormány az új hitelszerződésért cserébe elsősorban a teljes mértékben vagy részben állami vállalatok ésszerűsítését és hatékonyságának növelését ígérte.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.