Nyugat-európai tőzsdék: meredeken lefelé
Péntek reggel a nyugat-európai részvénypiacok ismét meredekebb lejtőre kerültek, a gyenge vállalati eredmények miatt. A Volvo az első órában 18 százalékkal zuhant, a várttól és a tavalytól messze elmaradó harmadik negyedévi eredményei miatt. Továbbra is rosszak a bankok és az olajtársaságok, 5-10 százalék közötti, illetve 5-7 százalék közötti veszteségekkel.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 5,4 százalékos eséssel kezdett, az első óra vége felé 4,13 százalékos veszteséggel 836,71 pontnál tartott, 44,46 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.
Csütörtökön 0,5 százalékot vesztett, szerdán 5,4 százalékot vesztett, kedden 0,47 százalékot vesztett, hétfőn 3,75 százalékot nyert. A múlt héten 6,3 százalékot nyert - benne története legnagyobb egynapi előretörésével, az október 13-i 10,1 százalékos emelkedéssel. Az előző héten 22 százalékot vesztett, a hetet több mint ötéves mélyponton zárta. A harmadik negyedévben 11,46 százalékot vesztett, az első félévben 20,26 százalékot vesztett. Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta, pedig tavaly júliusban hat és fél évi csúcsra ért.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.