Csökkent nyitáskor a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,44 pontos csökkenéssel, 21 324,59 ponton nyitott kedden. A legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 0,21 százalékkal gyengült. A nyitást megelőzően az elemzők azt montdák, a nemzetközi piacokhoz képest lemaradt BUX emelkedhetne, mivel azonban a nemzetközi piacok fontos fordulóponthoz érkeztek, kérdéses, hogy kedden merre tartanak az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén.
Takács Szabolcs, a KBC Equitas Zrt. üzletfejlesztési igazgatója elmondta: a nemzetközi piacokon kulcsszinteken, ha úgy tetszik "sorsfordító" szinteken tartózkodnak a legfőbb nemzetközi részvényindexek. Az amerikai S&P500 a november eleji csúcsát próbálja újra leküzdeni, az emelkedés eddigi vezetője, a frankfurti DAX index pedig a lélektanilag fontos, kerek 7.000 pontos értéknél tétovázik. Hogy ennek a két mutatónak sikerül-e áttörnie a határokat, vagy csökkenni kezdenek, az a világ minden tőzsdéjének teljesítményére nagy hatással lehet, így a budapestire is.
A BUX továbbra is alulteljesít a régiós és a nemzetközi indexekhez képest - mondta a szakértő, hozzátéve: ezen nincs mit csodálkozni, hiszen hetek óta csak negatív vonatkozásban van a nemzetközi sajtó címlapjain az ország.
Takács Szabolcs utalt arra, hogy hétfőn a Moody's hitelminősítő két fokozattal rontotta Magyarország minősítését, ami, "komoly dorgálás". Takács Szabolcs úgy véli: "a jelenlegi magyar helyzetnek két olvasata lehet, az optimista szemlélet alapján azt mondhatnánk, hogy jócskán lemaradt a BUX a többiekhez képest, így innen van lehetőség egy jókora felpattanásra, az örök pesszimista viszont azt mondaná, hogy ilyen barátságtalan környezetben messziről el kell kerülni a magyar részvénypiacot".
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,40 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 21 370,03 ponton zárt hétfőn.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.