Mégsem rúgnak ki annyi embert Nagykanizsán
A GE az új beruházásokkal és a termelés átcsoportosításával a tervezettnél majdnem félezerrel kevesebb munkahelyet szüntet meg a magyarországi fényforrás üzletágban.
A korábban bejelentetthez képest idén mintegy 10 százalékkal kevesebb dolgozójától válik meg a General Electric (GE) nagykanizsai fényforrásgyára, jövőre pedig várhatóan szintén csökken a leépítés mértéke a tavaly bejelentett tervhez képest - tájékoztatta a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
A GE pénteken jelentette be, hogy az új beruházásokkal és a termelés átcsoportosításával a tervezettnél majdnem félezerrel kevesebb munkahelyet szüntet meg a magyarországi fényforrás üzletágban. A társaság tavaly októberben 2.570 dolgozó leépítésével együtt járó átalakításokat jelentette be, legutóbbi közlése szerint 461 magyarországi munkahelyet mégis meg tud őrizni. A cég 2010-re 1.241 munkahely megszüntetését helyezte kilátásba, amelyből végül 1.071-et hajt végre, míg a 2011-re tervezett 1.329 dolgozó helyett a jelenlegi elképzelések szerint 1.038-at bocsátanak el. A GE tavalyi tájékoztatása szerint a leépítések legnagyobb mértékben Nagykanizsát érintik, itt két év alatt mintegy 1.300 dolgozó elbocsátásával számolnak.
Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke az MTI megkeresésére elmondta: a zalai városban 2010-re tervezett mintegy 300 fős leépítés több mint 10 százalékkal kevesebb lett. Az idei utolsó ütemben éppen ezen a héten kapja meg az elbocsátásról szóló tájékoztatást 154 dolgozó. A szakszervezeti vezető megerősítette a GE közlését, amely szerint már a múlt héten megkezdődött az egyeztetés a munkáltató és a munkavállalók képviselői között a jövő évre tervezett leépítésekről. Pontos adatokról a még folyamatban lévő tárgyalások miatt nem tudott beszámolni, de az MTI úgy értesült, hogy Nagykanizsán az ezer dolgozó helyett mintegy 300-zal kevesebbet bocsátanának el 2011-ben.
Kupó Csaba hozzátette: a kisebb mértékű leépítés köszönhető annak, hogy az eddig hagyományos izzókat készítő gyártósorok helyett a GE halogén izzók gyártására alkalmas gépeket állított üzembe Nagykanizsán. Erre a lámpatípusra jelentős a kereslet, ez alapozhatja meg, hogy kevesebb dolgozótól kell megválni. A vállalat és a munkavállalók képviselői a tavaly bejelentett, két évre szóló megállapodása alapján a GE a Munka törvénykönyvében előírtnál kedvezőbb juttatásokat biztosít az átszervezéssel érintett munkavállalóknak. Az illetékes munkaügyi központ, a munkáltató és a munkavállalók képviselői bevonásával munkába helyezést elősegítő bizottságokat alakítottak, amelyek segítségével a volt dolgozók személyre szabott csomagból választhatják ki a számukra megfelelő szolgáltatásokat.
A fényforrásokra vonatkozó új energiahatékonysági előírások miatt a GE fényforrás üzletága 2009 októberében ismertette a magyarországi termelést érintő terveit. Az átszervezés keretében az üzletág 2010-2011 során leállítja az Európai Unió energiahatékonysági szabályozása által érintett lámpatípusok, vagyis a magas energiafogyasztású hagyományos izzólámpák és egyes fénycsövek gyártását.
A GE fényforrás üzletága Magyarországon jelenleg hat városban hét gyárat üzemeltet, ezek közül a váci fényforrásgyárban jövőre leáll a termelés. Budapesten működik az üzletág Európa, Közel-Kelet és Afrika (EMEA) regionális üzleti központja, illetve Globális Fényforrás Technológiai Központja, ahonnan magyar mérnökök irányítják a jövő fényforrásainak fejlesztését. Az üzletág a termelés átalakítása után is mintegy 6 ezer munkavállalót foglalkoztat majd a hazai fényforrásgyártásban.
A GE Hungary Kft., a GE légi közlekedési, energiaipari, egészségügyi, vízkezelési, fényforrás és ipari elektronikai üzletágait összefogó leányvállalata és a Budapest Bank, mint a GE Capital része jelenleg 14 ezer munkavállalót foglalkoztat, amely a fényforrás üzletág átszervezése után mintegy 11 ezer munkavállalót alkalmaz majd. A cég 2009-es árbevétele 845 milliárd forint volt, ennek 98 százaléka exportból származott. A GE 2009-ben Magyarország harmadik legnagyobb exportőre és ötödik legnagyobb foglalkoztatója volt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.