Gasztro -kg- 2015. október. 15. 15:46

Drága lesz a sör

Aki megfordult már cseh sörözőben, ismeri a strigulázást. Vagyis, hogy az asztalon levő cédulára, minden elfogyasztott sör után újabb vonás kerül. Jellemzően ezen a cetlin, alkalmasint egy söralátéten számítják ki a ceh végösszegét is.

Meglehet, hogy ez az utolsó békeév a cseh sörözőkben. Oda a strigulázás, háborúra készülnek a kocsmárosok az adóhivatallal. Izmosodik ugyanis utóbbi azon elhatározása, hogy a kocsmáknak 2016-tól a hatósághoz bekötött pénztárgéppel kell rendelkezniük.

K.G.

A vendéglátósok szövetsége természetesen azonnal tiltakozott a rendszer bevezetése ellen, mondván ennek költsége – és persze, hogy minden korsó sör után adózni kell – a sör árának drasztikus emeléséhez vezet majd. A vendéglősök, kocsmárosok, akiket még a dohányzás teljes betiltásával is rémisztgetnek (Csehországban ugyanis csak nemdohányzó helyeket kellett idáig kijelölni, amúgy nem zavarták ki a sörükkel, snapszukkal füstölgőket az utcára ázni-fázni, fagyoskodni), máris számtalan vendéglátóhely bezárását és munkahelyek elvesztését vizionálják.

A cseheknél egyébként is folyamatosan csökken a vendéglátóhelyeken fogyasztott sör aránya – 10 éve még a napi betevő korsóik többségét a kocsmákban, vendéglőkben fogyasztották el a csehek. Ha tovább nyílik az olló a bolti és a vendéglői árak között, az tekintettel a stagnáló cseh sörfogyasztásra, valóban kocsmabezárásokhoz vezethet. 

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.