Ilyen tájt valami melegségre vágyunk, még akkor is, ha pluszokat dönget a hőmérő, viszont órákon belül minden pocsék szürkébe képes váltani, nedves lesz és lehangoló. Csalóka tavaszidézés ide-oda, január van. Jöhet a leves, amiben megáll a kanál. Mi is egy ilyet választottunk, ráadásul a kevésbé favorizált holland konyháról, ami méltán nem híres, viszont ez a ronda leves igazán finom.
Nincs börtönfilm, amelyben ne lenne ebédjelenet, s itt az elítéltek keserű sorsát ábrázolandó mindig láthatjuk, milyen undorító kulimászt csap a tányérjukra az antipatikus pofázmányú kantinos. Az a zupás, aki kivétel nélkül mindig kövér, ám a rendező ezzel is sejteti, hogy kivételezett helyzeténél fogva, és nem az ételtől hízott ilyen lombosra, amit kiporcióz. Attól egy súlyos ételfüggésben szenvedő kajagép is leszokna a táplálkozásról, és inkább infúzión tengődne tovább.
Akik ismerik Hollandiát, azokban további sejtés fogalmazódik meg: a szakács holland. Ez a nagyon derék, nagyon joviális, girbe-görbe házakat és nyílegyenes csatornákat építő, szélmalomszerető kereskedőnép ugyanis távol van attól a konyhaművészettől, amit a francia konyha képvisel, noha nem is esik annyira messze frank hontól. Az egykor fapapucsaikról híres, gátépítő hollandok azonban nem az ételdíszítésben, hanem sokkalta jobban a hajózásban meg a sajtkészítésben élték ki kreatív hajlamaikat. Puritán szokásaik még az amúgy szintén protestáns – azaz a katolikus spanyolok és franciák rokokó tobzódásától távol maradó – angolokat is megbotránkoztatták.
Szerencsére ez a mi téli levesünk mégis a hollandoktól van, és nem az angoloktól, mert akkor még híg is lenne. De akkor nem is választottuk volna. Neve nincs, szólítsuk tökéletes holland felesborsó levesnek.
Előljáróban csak annyit, hogy ha végeztek a főzéssel, és nem elégedettek a látvánnyal, akkor minden rendben van, semmit sem rontottak el, az étel originális lett. Nem véletlenül hagytuk ki a fotót... Az íze azonban váratlanul-páratlanul zöldséges, mivel nincs benne sem hagyma, sem fokhagyma, sem paprika. A hüvelyes meg a répaságok végre kitombolhatják magukat, a háttérbe szorítás veszélye nélkül. S kifejezetten jól áll nekik a füstös "alapozó smink"
Recept
Hozzávalók:
50 dkg zöld felesborsó (megteszi a sárga is, vagy akár vegyesen, és tetszenek tudni ugye, hogy felesborsónak hívjuk a száraz borsóféléket, amelyek bezacskózva bármely élelmiszerboltban, kimérve a piacokon is kaphatók)
80 dkg füstölt oldalas
1, de inkább 2 szál száraz kolbász, felkarikázva (erősen javalljuk a gyulait, még ha a hollandok nem is biztos, hogy ezt használják...)
3-4 sárgarépa, feldarabolva
4-5 petrezselyemgyökér (fehérrépa), feldarabolva
1 zellergumó, feldarabolva
kevés só, több fekete- és fehérbors (ha nem szeretnénk ráharapni, akkor őrölt)
Elkészítés:
- A felesborsót egy éjszakára áztassuk be, és tényleg csak egy éjszakára, mert ha ott felejtjük két napra, harmadnapra kicsírázik… Ha erősen füstöltnek tűnik, áztassuk vízbe pár órára az oldalast is.
2. Ha eljött a másnap, szűrjük le a felesborsót meg az oldalast, s az összes többi hozzávalóval tegyük egy vastag aljú edénybe – az öntöttvas lábasok kiválóak erre, speciel a hollandok sokat is használják ezeket. Az angolok az ilyen lefedhető üstszerű öntöttvas edényeket ezért hívják úgy, hogy dutch oven (holland sütő). Öntsünk rájuk annyi vizet – esetleg csirkealaplevet –, amennyi éppen ellepi, és lassú tűzön, lefedve főzzünk mindent puhára.
3. Ez nagyjából 60-80 perc lesz. Főzés közben a zöld felesborsó szinte teljesen szétmállik, halvány zöldesszürke színbe hajlik, és magába harácsolja a kolbász, a füstölt oldalas, a répák és a bors minden ízét-zugát.
Megjegyzés: friss, tömör fehér kenyérrel fogyasszák, és sóhajtozzanak mélyeket.