"A jó és boldog szerelmi viszony sokkal több egyszerű szexuális tornamutatványnál" - szögezi le Max de Roche, aki filozofálgatás és moralizálás helyett inkább asztalhoz ültette a szerelmeseket a Szerelem étkei című praktikus művével. Követői számosan akadtak, köztük egy bizonyos Thomas Lieven is, a Nem kell mindig kaviár című sorozatból.
Az egészről egy vékony agyállományból álló lemez tehet. Úgy hívják, hogy hipotalamusz. A szervezet minden fontos élettani működését befolyásolja. Roche azonnal átlátta a lényeget: itt tartozkodik az étel és ital iránti vágyaink szabályozása épp úgy, mint nemi ösztöneinké. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy e "tevékenységek" szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Magyarán: az asztaltól az ágyig egyenes út vezet. Ha most inkább szeméremérzetünk kezdene ágaskodni, nyugodtan nyomjuk el. Elvégre Valentin nap van. Mit nap, egyenesen egy egész hétvége, mert van olyan szerencsénk, hogy február 14. ezúttal péntekre esik, így semmi akadálya az ígéretes folytatásnak. Ráadásul holdtölte van, ami különösen képes az ő misztikus erejével az érzelmeinkre, és az étvágyunkra hatni. Most mondja valaki, hogy ez nem egy szerencsés konstelláció.
Kár, hogy legalább egy évben egyszer nincs külön afrodiziákumok piaca, ahol minden csáberőt és érzékiséget fokozó földi és vizi holmi együtt találtatik. Az alapkészletet nem is évszázadok, de évezredek (nincs olyan sok belőlük) során hordták össze a népek. Némely kifinomult rómaiak esküdtek például a sárló kanca nyálára és az újszülött csíkók homlokhúsára, meg a rothasztott halbélből készülő mártásra. A kínaiak a madárfészket favorizálták, a brit birodalmárok elei a konkolykenyeret, Medici Katalin a kakastaréjt, a spanyol infánsnők s infánsok a bikavért és a bikaherét, amit mai napig sem vetnek meg utódaik. Folytathatnánk a sort számos eszementséggel, de mi is szeretnénk enni valamit.
Valami mást, mint a mezítlábas hétköznapokon. Garantáltan kipróbált finomságokat (Casanova jó lenne hívószónak?). Osztrigát, rákot, halakat, kagylókat, kaviárt; bárányhúst és marhaszeletet, libamájat, szarvasgombát, articsókát és spárgát. Fügét, gránátalmát, banánt, kókuszdiót, ananászt, pisztáciát, diót, és csokoládét, sok csokoládét. Jó, jó, tudjuk, lehet kuporgatni egyik Valentin naptól a másikig...
Akinek elég dagadt a malacpersely helyett a bankszámlája, az még talán last minute berendelheti Adam Simmonds nyolcfogásos Valentin napi menüjét. A netes idegeket már pár napja borzolgatja a VeryFirstTo weboldal ajánlata, mi szerint nevezett séf akár saját konyhánkban is előállítja a 61 ezer fontos, azaz kb. 22 millió forintos menüt , míg mi a kanapén ücsürögve kortyolgatjuk párunkkal a Dom Perignon-t. Kapunk 2 milláért Almus fehér kaviárt, 600 ezerért fehér szarvasgombát, 122 ezerért japán Wagyut vagy Kobe marhát, 73 ezerért kis libamájat, 3,5 millióért pedig déltengeri igazgyöngyöt bigyeszt az osztrigánkra, hogy tovább ne is részletezzük.
Ha ezek után úgy gondolja valaki, hogy ő egy szívalakú vajaskenyérrel is képes kellő hatást kiváltani párjából, annak is igazsága van, mert ha hiszik ha nem, az ember hipotalamusza és szocializációja válogatja, mire gerjed. A gusztusáról nem is beszélve.
Az embert pedig lett légyen nőből vagy férfiból, ki lehet ismerni, ha szunnyadozik bennünk némi empátia, pszichológiai érzék és nemcsak magunkra figyelünk. Pláne, ha nagyon tudjuk, hogy mit szeretnénk elérni. Így volt ezzel az a bizonyos Thomas Lieven is, akit még eleiben említettünk. Aki harmincon innen van, nem sokat hallhatott róla, miként a "nem kell mindig kaviár" mondásról is azt gondolhatja, a nép ajkán született elmésség. Pedig ez annak a 80-as évek elején bemutatott, nagysikerű, 10 részes német tévésorozatnak volt a címe, aminek főszereplője, Thomas Lieven - kiötlője, Johannes Mario Simmel osztrák író jóvoltából - úgyis, mint többszörös titkos ügynök, végigfőzte a második világháborút, és fakanállal befolyásolta a történelmet. Nem is annyira olykor a magasztos célokat felülírta különféle hölgyek ágybavitelének egyértelmű szándéka. S a receptek igencsak beváltak. A receptekből a sajtleves, a hagymaleves, a parmezános karaj, a sonka vörös borban mutatóban meg is jelent a Nők Lapja 1981-es évfolyamának egyik számában, de a színe-javára 1984-ig várni kellett. Talán a fejlett szocialista könyvkiadásnak még át kellett gondolnia a kaviáros, osztrigás ügyeket. A karcsú kötet Néhanapján kaviár címmel a kiváló író, újságíró és haspók Galsai Pongrác előszavával látott napvilágot. " Valószínű, ha Thomas Lieven nem főzőcskél, a filmet már régen elfelejtettük volna" - írta az előszavász, beletrafálva a teljes igazságba. Így viszont bavatódtunk a kaviáros hollandi mártás, a sült osztrigás rombuszhal és fácán, a töltött articsóka, a Tengerészné kagyló és egyéb kapitalista fogások titkaiba. Meglehet, legtöbbünk viszonya ezekkel a holmikkal még sokáig plátói maradt.
Lieven-nek viszont nem kellett beérnie plátói szerelemmel, amikor kiszemelt hercegnőjének töltött articsókával és bundás ananásszal, vagy egy megmentett kis szőkének kapribogyós, vajmártásos hallal és csokoládékrémmel hódolt. Sült báránycombbal és karamellás őszibarackkal bármit kiszedett az asszonynépből. Egy szép konzulnét egyszerű szardiníás pirítóssal és részeges sárgadinnyével is meg tudott puhítani. Lady Curzon tárkonyos, gyömbéres teknőslevese pedig 717 ezer 850 svájci frankot jövedelmezett neki.
Feltehetőleg tisztában volt vele, hogy csupa afrodiziákumot főzött. Hogy a párizsi kosárka, amit mi leginkább a menzán ettünk, az lett volna, abban azért nem vagyunk biztosak, de a Fekete Vénuszt, azaz Josephin Bakert ez is ámulatba bírta ejteni. Igaz, kapott mellé kevés reszelt tormával és mokkáskanálnyi borecettel megbolondított almapürét és snidlinges, olívás paradicsom pürét. Utána tejszínes, rumos gyümölcssalátát, közte pedig a saját magáról elnevezett tojást, amit parmezános, sonkás besamel mártásba buggyantott a kalandos életű kalandor.
Ha mi választhatunk, akkor azért Valentinra tekintettel mégis azt mondjuk, ez az a nap, amikor kell egy kis kaviár. Ha másként nem, hát néhány szelet, tejföllel vékonyan megkent pirítósra kanalazva, a tetejére apróra vágott főtt tojást, petrezselymet halmozva.
Recept
Kaviáros blini
Hozzávalók / 2 személyre /:
2,5 dkg élesztő
1 csípet cukor
2,5 dl langyos tej
2 tojás
15 dkg teljes kiörlésű búzaliszt
15 dkg hajdinaliszt
1 mokkáskanál tengeri só
1 csésze tejföl
1 csésze lazackaviár
olaj a sütéshez
Elkészítés:
Az élesztőt tálba morzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot és egy kevés langyos tejet. Jól elkeverjük, és konyharuhával letakarva felfuttatjuk. Kb.15 percnyi pihentetés alatt szépen buborékok képződnek benne. Addig szétválasztjuk a tojásfehérjét és a sárgáját.Utóbbihoz adjuk a kétféle lisztet, a sót, a maradék tejet és könnyedén összevegyítjük. Alaposan beledolgozzuk a felfuttatott élesztőt, és kendővel letakarva, meleg helyen egy órát kelesztjük, míg a kétszeresére nő. Közben kemény habbá verjük a tojásfehérjét, amit a megkelt tésztához adunk. Serpenyőben bőséges mennyiségű olajat hevítünk, és evőkanállal a forró zsíradékba adagoljuk a tésztát / egyszerre háromnál többet ne süssünk, mert sülés közben megnő a blini/. Közepes lángon, oldalanként 5-5 percig sütjük. A kész bliniket szűrőlapáttal papírtörlőre szedjük, hogy felitassuk a fölös zsíradékot. A bliniket tejföllel meglocsolva, 1-1 kanálka kaviárral, petrezselyem levélkékkel diszítve kínáljuk.
Tipp: Sütőpapírral bélelt tepsiben, 80 fokos sütőben melegen tarthatjuk a bliniket tálalásig. Tejföl helyett meleg vajjal megkenve, vagy tejszínnel, túróval is kínálhatjuk; nagyon finom csíkokra vágott füstölt lazaccal, heringgel és petrezselyem helyett kaporral is. Mutatós, ha a tálon felváltva sorakoznak a vörös kaviárral és a füstölt hallal megrakott, friss zöldfűszerrel diszített blinik.